Pokorny Lia mindent vitt

Rántott csirke készítésben mérette meg magát a színésznő, Rákóczi Feri és Szilágyi Áron, ám ezúttal nem csak az ízek számítottak a zsűrinek, hanem az is, hogy ki ismeri jobban az élelmiszer-biztonsági szabályokat.

Harminc adagot készítettek el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) új nagykövetei, és kiderült: senkit nem mérgeznének meg a konyhában. Sőt!

Szilágyi Áron kard helyett éles késsel, Pokorny Lia háziasszonyi tapasztalatával szállt versenybe, Rákóczi Feri a Morning Show gasztro-gurujaként pedig profi módon mozgott a konyhában. Csirkecombot kellett rántaniuk a NÉBIH új élelmiszerbiztonsági nagyköveteinek, méghozzá úgy, hogy közben a szabályokat is betartják. Bár a versenyzők maximálisan figyeltek arra, hogy biztonságosan főzzenek, csodálkozva néztek a szakértőre, amikor gyorstesztet végzett a látszólag gondosan letisztított pulton: bizony volt még ott szennyeződés bőven.

A három nagykövet és a főztje

"Otthon automatikusan főzök, de most sok mindent tanultam. Megtudtam például, hogy ha nincs rajta látható szennyeződés, a tojást nem kötelező megmosni, továbbá megtarthatom kedvenc fa vágódeszkámat is, csak repedés ne legyen rajta" - mondta a színésznő. A helyszínen lévő élelmiszer-biztonsági szakértő Liát külön megdicsérte, amiért ékszer nélkül fogott neki a főzésnek.

Rákóczi Feri volt a leggyorsabb, még arra is jutott ideje, hogy segítsen Szilágyi Áronnak a petrezselyem aprításában. "Nem készültem konkrét recepttel, megnéztem, milyen alapanyagok vannak, és azokból raktam össze az ételt. Egy cornflakes -es, mandulás panírt készítettem, amihez zöldfűszereket adtam" - árulta el a Morning Show műsorvezetője. A rádióst a vágódeszkák helyes használata hozta csak kissé zavarba, de gyorsan felülemelkedett a káoszon.

Áron ritkábban ragad fakanalat, mégsem riadt meg a kihívástól, hidegvérrel vagdalta a húsokat. "A panírozás előtt petrezselymes, citromos keverékbe forgattam a szeleteket. Sportolóként a csirke az alapélelmiszereim közé tartozik, azt viszont csak most láttam igazán, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk a konyhában" - mondta Szilágyi Áron.

Habár szoros volt a küzdelem, Bede Róbert sztárszakács Pokorny Lia főztjét nevezte ki győztesnek, a szakértők pedig mindhárom versenyzőnek átnyújtották a biztonságos főzésért járó oklevelet. Otthon mindenki maga őrködik konyhája biztonsága felett, de a NÉBIH - és immáron a nagykövetek is - azon dolgoznak, hogy a jövőben minél kevesebben betegedjenek meg a rosszul felhasznált élelmiszerektől.

A NÉBIH Zöld számán (06 80 263 244) bárki bejelentheti, ha élelmiszer-biztonsági szempontból kifogásolható termékkel találkozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!