Mélyhűtő-kisokos: így lesz biztonságos a kiolvasztás

Ha hosszan, minőségromlás nélkül szeretnénk tárolni a megvásárolt élelmiszereket vagy a már elkészült fogás maradékát, a legjobb, ha helyet szorítunk neki a mélyhűtőben. De vajon tisztában vagyunk azzal, mire érdemes odafigyelni a kiolvasztásuknál? A fagyasztott ételek kiengedésének és felhasználásának is megvannak az élelmiszerbiztonsági szabályai, amiket érdemes szem előtt tartani, ha szeretnénk elkerülni egy esetleges ételmérgezést.

Elég, ha kikapjuk a fagyasztóból , ami kell, kitesszük a konyhapultra, és a délutáni főzésnél már használhatjuk is - gondolják a legtöbben, ám ez nem a legjobb ötlet. Ha a fagyasztott étel több mint 2 órán át van szobahőmérsékleten, akkor könnyen elszaporodhatnak benne a baktériumok. Épp ezért a kiolvasztás legbiztonságosabb módja, ha a mélyhűtőből a sima hűtőszekrénybe helyezzük át az ételt. Így ugyan többet kell várnunk arra, hogy a kiengedett alapanyagot felhasználjuk, cserébe a hűtőszekrényben kiolvadt marha- és szárnyashúst, valamint a tengeri herkentyűket 1-2 napig biztonságosan tárolhatjuk, a steakek és a sertéshús elkészítésével pedig akár 3 napot is várhatunk.

Mélyhűtött élelmiszerek: erre figyeljünk A mélyhűtő nagyszerű dolog, hiszen hosszú ideig tárolhatunk benne különféle élelmiszereket anélkül, hogy megromlanának. A fagyasztott ételek kiengedésének és felhasználásának azonban megvannak a maga élelmiszer-biztonsági szabályai, amelyeket nagyon fontos, hogy minden esetben betartsunk. Kattintson a részletekért!

A forró víz nem jó ötlet

Ha gyorsabb megoldásra vágyunk, használjuk a mikrohullámú sütő kiolvasztó programját, előtte azonban győződjünk meg róla, hogy eltávolítottuk az élelmiszer csomagolását, és mindig hőálló tálra helyezzük azt. Ez esetben fontos, hogy a mikróban kiengedett ételt azonnal használjuk is fel!

Nem mindegy, hogyan olvasztjuk ki a fagyasztott élelmiszert. Fotó: Getty Images
Nem mindegy, hogyan olvasztjuk ki a fagyasztott élelmiszert. Fotó: Getty Images

A forró víz segítségével való gyors kiolvasztás csábító lehet, ám ez az egyik legkevésbé biztonságos módszer. Egyrészt így az étel hamar olyan hőfokúra melegszik, ami segíti a baktériumok elszaporodását, másrészt például a húsfélék hamarabb elkezdhetnek megfőni, mint azt szeretnénk. Egy fokkal jobb megoldás a hideg víz - még ez is gyorsabb, mint a hűtőszekrényben olvasztás, ám kicsit több erőfeszítést igényel. A légmentesen csomagolt élelmiszert tegyük egy tál hideg vízbe úgy, hogy ellepje, majd félóránként cseréljük rajta a vizet. Az így kiolvasztott ételre is igaz a mikrós szabály: a kiengedés után azonnal főzzük meg!

A cikk eredetileg a Nők Lapja Egészség 2020. áprilisi számában jelent meg.

Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!