Marhahúsból ennyire keveset eszünk

A magyar marhahúsfogyasztás uniós átlaghoz közelítése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Az uniós átlag harmadát fogyasztjuk

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke kiemelte, hogy a magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada. Magyarországon a szarvasmarhaállomány 2017-ben 864 ezer volt a statisztikai adatok szerint, vagyis 2010 óta mintegy 200 ezerrel nőtt. A húshasznú tehénállomány 2004 óta mintegy négyszeresére (148 ezer egyedre) bővült a NAK elnöke szerint.

Kampány indul a marhahús-fogyasztás növeléséért
Az uniós átlag harmadát fogyasztjuk csak itthon marhahúsból

Győrffy Balázs elmondása szerint az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai azt mutatják, hogy tavaly 106 ezer szarvasmarhát vágtak le Magyarországon, a levágott állatok élősúlya 53,4 ezer tonna volt. A levágott szarvasmarhák 64 százaléka tehén, 23 százaléka bika volt. Ez rávilágít arra, hogy idehaza jellemzően a tejtermelésüket befejező teheneket vágják le, és nem a kimondottan étkezési célra tenyésztett húsmarhákat.

12 ezer tonna export és import

A tavalyi év első 11 hónapjában Magyarország 40 ezer tonna élő marhát exportált, az import pedig valamivel meghaladta a 17 ezer tonnát. Az élőmarha-export főként Törökországba, Ausztriába és Oroszországba irányult, míg az import elsősorban Hollandiából, Németországból és Ausztriából érkezett. Magyarország marhahús-exportja és -importja egyaránt mintegy 12 ezer tonna körül alakult tavaly január és november között.

Az agrárkamaránál fontosnak tartják azt is, hogy fejlesszék a feldolgozóipart, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű marhahúst állítsanak elő a feldolgozással foglalkozó cégek, mert csak a belföldi üzletekben és vendéglátóhelyeken is elérhető, minőségi marhahússal képzelhető el a magyarországi marhahúsfogyasztás növekedése. Ezért a kamara az ágazat szereplőivel együttműködve támogat minden olyan irányú törekvést, amely ezt a célkitűzést szolgálja.

A kiegyensúlyozott táplálkozás része

Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője szerint a hús termelése és fogyasztása összefügg a mezőgazdaság termelési kultúrájának fejlődésével. A hús - így a marhahús is - alapvető élelmiszer, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz pedig ugyanúgy hozzátartozik, mint a gabona, a zöldség, a gyümölcs vagy a tej. A marhahús ezen felül kiváló fehérjeforrás, nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint , amely nélkülözhetetlen a vérképzéshez és az idegrendszer működéséhez. Fontos vasforrás is, magas cinktartalma erősíti az immunrendszert, foszfortartalma pedig erősíti a fogakat és a csontokat. A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy emellett a szarvasmarha-tartás Magyarországon kifizetődő is, biztos megélhetést ad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!