Jön a teljesen koffeinmentes kávé

A kutatók olyan kávébab nemesítésén dolgoznak, amely teljesen mentes a koffeintől, így az arra érzékenyek is bátran fogyaszthatják a belőle készített italokat.

A kávé világszerte a legnépszerűbb élénkítő, sokak számára a napindító rituálé egyik legfontosabb kelléke. Vannak azonban olyanok is, akiknél már egy csészényi fekete ital elfogyasztása is kellemetlen tünetek sokaságát idézi elő. A panaszokért a kávéban lévő koffein lehet a felelős, amely az arra érzékenyeknél élénkítés helyett fejfájást, szédülést eredményez. Jó hír lehet számukra, hogy brazil kutatók már olyan kávébab nemesítésén dolgoznak, amelyből teljesen hiányzik a koffein - írja az Interesting Engineering.

Koffeinérzékenyek is bátran fogyaszthatják

Sokak szervezete kevésbé, vagy szinte egyáltalán nem tolerálja a koffeint, és már egy pohár tea, vagy néhány kocka étcsokoládé hatására is felgyorsul a pulzusuk, nyugtalanság lesz rajtuk úrrá, illetve fejfájást, szédülést és kézremegést tapasztalhatnak. Sokan emiatt választják a koffeinmentes termékeket, viszont ezek sem mentesek teljesen ettől a vegyülettől. A National Coffee Association (NCA) adatai szerint a koffeinmentesítéssel a koffein körülbelül 97 százalékát lehet eltávolítani a szemes kávéból, így annak, aki az egészen kis mennyiségű koffeint sem tolerálja jól, érdemes ezzel is vigyáznia. Ez az eljárás ráadásul a termék árát is jelentősen megnöveli.

kávéfőzés
A foffeinérzékenyek már kisebb adag kávétól is rosszul lehetnek. Fotó: Getty Images

Az Instituto Agronomico de Campinas (IAC) brazil kávékutató intézet szakemberei egy olyan kávébab termesztésén dolgoztak, amely teljesen mentes a koffeintől, így azt semmilyen eljárással nem kell kivonni belőle. A projektben részt vevő kutatók úgy gondolják, hogy ennek jelentős kereskedelmi potenciálja lehet. Az intézetben csaknem 20 éve dolgoznak az arabica kávébab fejlesztésén, munkájuk eredményeképpen azonban hamarosan elérhető lesz olyan kávébab, amelyből a komolyabb koffienérzékenységtől szenvedők is nyugodtan megfőzhetnek maguknak.

Alig van olyan ember, aki egyáltalán nem fogyaszt koffeintartalmú élelmiszereket és italokat – ha mást nem, egy kis csokoládét szinte mindenki megeszik. De mennyi a biztonságos adag ebből a serkentő hatású vegyületből? Az alábbi cikkünkből kiderül!

Az Arabica kávébab csaknem 1,2 százalék koffeint tartalmaz, melynek fő élettani hatása a központi idegrendszer stimulálása. Ahhoz, hogy a kávébab koffeinmentesnek minősüljön, legfeljebb 0,10 százalék koffeint tartalmazhat, a vegyület kivonására pedig többféle eljárás ismert. Nem lesz azonban szükség rá annak a genetikailag módosított kávébabnak köszönhetően, amely már természetes formájában is teljesen mentes a koffeintől. A nemesítés során többféle kávécserje keresztezésével sikerült minimálisra csökkenteni a növényben természetes módon előforduló koffeint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!