Érzi az umami ízét? Rettentően fontos

Igencsak pozitív hatása lehet az egészségünkre nézve az, ha képesek vagyunk érezni ételeinkben az umamit, főként az idősek esetében - állítják japán kutatók.

Az umami japán szó annyit tesz: "ízletes", "ízes", az ételek ízének teljesen más palettájára fókuszál, mint a sós. Az umami-íz főként a magas glutamát-tartalmú ételekben található, szójaszószban, sajtban, zöld teában, rákfélékben, pácolt húsokban és más, fehérjegazdag ételekben. A tanulmány a Flavour szaklapban jelent meg.

Aki állandóan éhségérzettel küzd, az valójában sokszor az ötödik ízre, az úgynevezett umamira vágyik. Kattintson a folytatásért! Öt alapízt különböztetünk meg: ezek az édes, sós, savanyú, keserű és az umami. A Tohoku University kutatói egy kisebb, 44 idős embert érintő kutatás során megállapították, hogy azok, akik nem érezték ételeikben az umamit, egyúttal étvágyukat is elveszítették - állítva, hogy az étel már nem ehető - és fogyni kezdtek.

Nem éhes: umamira vágyik!

Mivel a vizsgálat résztvevői mind 65 év felett voltak, előfordulhat, hogy ízérzékük az öregedés miatt kezdett eltűnni. Ugyanakkor siettek hozzátenni: az idős résztvevők betegségei és az arra szedett orvosságok mellékhatásai mind tehetnek arról, hogy kevesebb nyál termelődik a szájban, ez pedig ízlelési rendellenességhez vezethet.

Mindezt azzal sikerült orvosolni, hogy tengeri hínárból készített teát fogyasztottak, ennek hatására újra megindult a nyáltermelés, ez pedig pozitív hatással volt az ízlelőbimbókra is. Mondanunk sem kell, ennek hatására a vizsgálat résztvevői ismét jóízűen ettek.

Az umami ízű ételek fogyasztása "hosszútávú" nyáltermelést eredményezett, míg például a keserű ízű étkek szinte alig növelték a nyáltermelést. "Az umami íz fokozza a nyáltermelést, a nyál pedig befolyásolja az olyan funkciókat, mint például az ízérzékelés. Emiatt az umami fontos szerepet játszik az általános egészségi állapot és a szájegészség megtartásában is" - olvasható a tanulmányban.

A kutatók úgy vélik, hogy az umami íz receptorai a gyomorban is megtalálhatók, ez pedig arra utalhat, hogy az emésztésben is lehet szerepe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!