Ennyivel drágultak idén a balatoni ételek

Noha az infláció és a bérek emelkedése többet is indokolt volna, a balatoni vendéglátósok átlagosan csupán 8-10 százalék közötti áremelést hajtottak végre az idei nyárra – mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A koronavírus-világjárvány évei után van mit bepótolniuk a vendéglátósoknak Kovács szerint. Ezzel együtt, mint azt az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, a vendéglősök egyelőre óvatosak az áremeléssel, mert szeretnék megtartani a törzsvendégeiket, illetve újabbakat is szerezni. Így aztán az indokolt áremelés alig felét merik bevállalni. Mindazonáltal Kovács szerint az is érezhető, hogy mind a magyar, mind a külföldi vendégek óvatosabban költenek idén.

lángos, Balaton
A balatoni árakat sokan a lángos árán keresztül mérik le. Fotó: Getty Images

Az ipartestületi elnök arra is kitért, hogy a hazai közvélemény általában a lángos ára alapján ítéli meg, milyen mértékű volt az áremelkedés a Balaton partján. Szerinte azonban ez már lerágott csont. Példaként a pizzát említette, amely nagyjából ugyanannyiba kerül, mint a lángos, annak árán mégsem csodálkozik el senki. „Az alapanyagok ára körülbelül ugyanaz. Azon senki sem csodálkozik, ha egy pizza 3000 forintba kerül, azon viszont igen, hogy miért 1500-1800 forint egy sajtos-tejfölös lángos, vagy esetleg még ennél is több” – mutatott rá.

A lángosra visszatérve kiemelte, az árat nem is csak az alapanyagok határozzák meg, hiszen abban ki kell fizetni annak a munkáját is, aki vállalja, hogy 40-45 fokban egész nap süssön. Éppen ezért a lángos árát valójában a munkabér vezérli, amelyet a vendéglősnek bele kell kalkulálnia a költségeibe. Ha ezt nem fizetnék ki a vendégek, akkor nem lenne, aki megsüsse a lángost.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!