Mikor hasznos az önkielégítés?

„Ne becsüld le a maszturbálást, az tulajdonképpen szex valakivel, akit igazán szeretsz!” – mondta Woody Allen egyszer, és talán volt igazsága benne, nem is kevés. Az emberek ugyanis gyakran nagyobb élvezetet éreznek önkielégítés közben, mint amikor a partnerükkel vannak együtt.

Partnerrel vagy egyedül jobb a szex?

Ha egyedül jobb, annak sokféle oka lehet. A legfőbb ezek közül, hogy nincs semmiféle kötelezettség. Senki nem aggodalmaskodik önkielégítés közben amiatt, hogy hogy néz ki, vagy hogy mennyit bír. A kísérletezés a partnerrel lehet hogy inkább visszafog, minthogy stimulálna, de az, ha valaki folyamatosan élvezetesebbnek tartja a maszturbálást, mint a hagyományos szexet, az már gond, és általában valamilyen rossz emlék miatt szokott előfordulni, legalábbis Dr. Patti Britton neves amerikai szexológus szerint.

boldog nő fekszik az ágyban
Néha jobb a maszturbálás, mint szexelni valakivel? Fotó: Getty Images

El kell tudnunk engedni magunkat az ágyban!

Az is fontos, hogy csak egy partnerrel kapcsolatosan fordul elő ez az érzés, vagy az összessel. Ha csak eggyel, akkor talán itt az ideje felhagyni a kapcsolattal, de ha több esetben is előjött ez a jelenség, akkor bizony valami régi probléma állhat a háttérben. Ezeket a rossz emlékeket okozhatják megalázó élmények, vagy kihasználtság, legrosszabb esetben nemi erőszak.

Ha ilyen élményen esett át valaki, akkor szinte biztos, hogy az ágyban nem tudja elengedni magát, pedig ez nagyon fontos lenne. Ha nem vagyunk képesek teljes mértékig megbízni a partnerünkben, akkor egyszerűen leáll az a folyamat, amely lehetővé teszi a szexuális aktivitást. Lehet ezt frigidségnek, vagy impotenciának hívni, a lényeg az, hogy mentális problémáról van szó.

Mindenképpen szükséges ilyenkor az, hogy megbeszéljük a partnerünkkel a dolgokat, vagy ha szemtől szemben nem megy, akkor sötétben, vagy akár telefonon keresztül elmondani a problémát. Ha semmiképpen nem működik a dolog, akkor viszont jobb szakemberhez fordulni.

Orgazmus: ezek a legnagyobb tévhitek
Nem igaz például, hogy az orgazmust mindenki ugyanúgy éli meg, ahogy az sem, hogy a párunk érdekében jó dolog színlelni a csúcsra való megérkezést. Mutatjuk, ezenkívül milyen tévhiteknek nem szabad bedőlni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.