A beszélgetés, amely megmentette egy baba életét

„Egy három hónapos baba van a kezemben, nem vesz legevőt és fehér” – kezdte remegő hangon a segélyhívást egy édesanya, aki a napokban kért segítséget a mentőktől. Szerencsére a tapasztalt mentésirányító azonnal tudta, mit kell tenni ebben a helyzetben.

„Elcsukló hangon kérte egy sokkos állapotban lévő, Pest vármegyei édesanya a mentők segítségét három hónapos gyermekéhez, aki nem vett levegőt. A csecsemő segítségére azonnal több egység, köztük mentőhelikopter is indult a helyszínre. Mentésirányító bajtársunk azonnal felismerte a helyzet súlyosságát és magabiztosan, végig nyugodtan és empatikusan instruálta a bejelentőt az újraélesztésre” – osztotta meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az újraélesztés lépései

A mentésirányító először egy 10 másodperces légzésvizsgálatra kérte az anyát, majd – mivel a gyermek ez idő alatt egyszer sem vett levegőt és keze is lilulni kezdett – 5 befújást és 30 mellkasi nyomást végeztetett el az aggódó szülővel. Ezt követően is nagyon pontos instrukciókat kapott az édesanya, és az újraélesztés egészen addig folytatta a mentésirányító segítségével, amíg a mentők ki nem értek a helyszínre.

Az alábbi videóban a teljes telefonhívást is meg tudod hallgatni.

Szerencsés véget ért a történet

A mentők bejegyzéséből az is kiderült, hogy az időben elkezdett újraélesztés sikerre vezetett, így a babát stabil állapotban szállíthatták kórházba. A poszthoz kevesebb mint egy nap alatt több mint 900 hozzászólás érkezett. Nagyon sokan gratuláltak az édesanya lélekjelenlétéhez és a mentésirányító nyugodt és profi helyzetkezeléséhez. Mi is gratulálunk, a kicsinek pedig gyors felépülést és hosszú egészséget kívánunk!

Sokan ezért nem merik újraéleszteni a nőket
Friss kutatásában az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) arra kereste a választ, hogy vajon egyenlő eséllyel indulnak-e a nők és férfiak a túlélésért folytatott küzdelemben, ha hirtelen szívhalál következik be náluk és laikusokra vannak utalva. Meglepő eredményre jutottak.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!