Megtalálták a romantikus vonzalom 9 összetevőjét – a szex csak a lista végén szerepel

Kanadai kutatók listát állítottak azokból a tényezőkből, amelyek meghatározzák a két ember között fellépő vonzalmat és így a párkapcsolatokat.

Ha meg kellene fogalmaznod, mi tartasz vonzónak akár a mostani, akár egy múltbeli partneredben, mit mondanál? A személyiségét emelnéd ki? Esetleg a külső megjelenését? Vagy hogy csak akkor érzed, hogy minden rendben van, ha a közeledben tudhatod? Lássuk be, nehéz szavakba önteni, hogy mi teszi a romantikus vonzalmat. Sőt, mint azt Susan Krauss Whitbourne pszichológus, a Massachusetts Amhersti Egyetem nyugalmazott professzora írja a Psychology Today oldalán, egyelőre a tudomány sem tud igazán jó meghatározással előrukkolni. E téren jelent némi előrelépést egy, az Archives of Sexual Behavior című folyóiratban idén megjelent tanulmány.

fiatal pár randevúzik a parkban
A két ember közötti vonzalom sokféle tényezőből áll össze. Fotó: Getty Images

Mit jelent, hogy működik a kémia?

„Amikor az emberek úgy döntenek, hogy belépnek egy romantikus párkapcsolatba valakivel, vagy csupán a meglévő kapcsolatuk minőségét igyekeznek megítélni, gyakran azt veszik alapul, hogy működik-e közöttük a kémia az adott személlyel. Mit jelent számodra ez a kifejezés? Hogyan definiálnád?” – a kutatók ezt a kérdést tették fel összesen 200 felnőttnek a 21 és 76 év között korosztályból. A résztvevők saját szavaikkal írhatták le tehát, hogy mit gondolnak a témáról, ami sok szempontból tanulságosnak bizonyult. A kutatócsoport a kapott válaszokból összesen 630 egyedi gondolatot emelt ki, majd kezdte el kategóriákba sorolni. Ebből állt össze végül az alábbi lista, amely a romantikus vonzalom meghatározó elemeit mutatja be.

  • Pozitív interakció (a válaszadók 64 százaléka említett valamilyen formában): ez a kategória az együtt töltött idő kapcsán fellépő pozitív érzelmeket, örömöt, illetve a másikhoz való kapcsolódás érzetét foglalja magában.
  • Kölcsönösség (48 százalék): azaz a kölcsönös érdeklődés egymás iránt.
  • Kényelem, oldottság (41 százalék): szintén meghatározó a vonzalom szempontjából, hogy mennyire találjuk meg könnyen a szót a másikkal, mennyire tudunk feloldódni és önmagunk lenni a társaságában.
  • Összeillőség (40 százalék): ugyancsak fontos az az érzés, hogy jól passzolunk egymáshoz, illetve összetartozunk a másikkal.
  • Hasonlóság (36 százalék): a válaszadók több mint harmada fogalmazta meg valamilyen módon, hogy egy vonzó partnerben sok hasonlóságot fedeznek fel önmagukkal. Hasonlóan gondolkodik cselekszik, hasonló dolgok érdeklik.
  • A szikra (31 százalék): mind közül talán ez a legmágikusabb, vagy legmegfoghatatlanabb szempont. Ezzel együtt sokak számára meghatározó, hogy partnerükkel hasonló érzelmi energiákat, vibrálást éljenek át egymás közelében.
  • Szexuális vonzalom (28 százalék): még ha viszonylag kevesen is említették, azért több válaszban előkerült, hogy a szexuális, illetve fizikai jellemzők szintén szerepet játszanak a romantikus vonzalomban. Magyarán szerencsés, ha a párok hasonló vágyakkal érkeznek, amikor az intimitásról van szó.
  • Erős kötődés (24 százalék): az érzés, hogy egyszerűen csak a másikra tudunk gondolni, és legszívesebben minden időnket vele töltenénk.
  • Testi reakciók (6 százalék): akadtak, akik megfogalmazták azt is, hogy partnerük közelében fiziológiai változásokat is tapasztalnak. Egyfajta izgatottságot, mintha, ahogy mondani szokás, pillangók repkednének a hasukban.

A felmérésből az is kiderült, hogy minél hosszabb távú párkapcsolatból érkeztek a válaszadók, annál inkább a lista romantikus elemeit helyezték előtérbe a szexuális vonzalommal szemben. Susan Krauss Whitbourne szerint a kutatás tanulsága leginkább az, hogy a partnerünk iránt érzett vonzalom, avagy a szikra nem feltétlenül alszik ki az idő múlásával sem. A kémia működik akkor is, ha a fókusz lassanként a szexuális vonzalomról az érzelmi kapcsolódásra helyeződik át. Ha bármikor is felvetődik benned tehát, hogy miért vagytok olyan régóta együtt a pároddal (vagy hogy mit keresel egy új kapcsolatban), akkor alighanem a fent felsorolt tényezők lesznek igazán meghatározóak.

„Összefoglalva, ha olyan partnert találsz, akivel valóban működik köztetek a kémia, annak számos pozitív hozadéka lehet. A komfort, a természetesség és azok a varázslatos, megmagyarázhatatlan elemek, amelyek abból fakadnak, hogy jó együtt lenni a másikkal – mind kulcsszerepet játszanak a hosszú távú beteljesülésben” – véli a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!