Így hat a párkapcsolatra a közös kassza

Egy friss kutatás szerint a párkapcsolat minőségét is befolyásolhatják az összevont pénzügyek.

A komoly párkapcsolatok, élettársi kapcsolatok, házasságok egyik nagy kérdése, hogy külön vagy közös kasszán legyenek-e a felek. Akik ez utóbbit választják, azoknak jobb a kapcsolatuk - derül ki egy, a Journal of Personality and Social Psychology-ban megjelent friss tanulmányból, melynek eredményeiről a New York Post is beszámolt .

közös kassza párkapcsolat
A közös kassza a párok egy részénél működik, míg mások inkább a függetlenséget választják e téren. Fotó: Getty Images

A tanulmány vezető szerzője, Emily Garbinsky szerint azoknál a pároknál, akik a közös bankszámla mellett döntenek, több pozitív interakciót és tiszta kommunikációra utaló jelet figyeltek meg. Náluk már a szóhasználat is azt jelezte, hogy elégedettebbek és boldogabbak, illetve ők sokkal inkább kifejezték az összetartozásukat is, mivel gyakrabban használták a többi közt az "egyetértünk, elégedett, barát, kedvesség, figyel, béke" kifejezéseket.

Bár sok esetben úgy tűnik, hogy két ember hirtelen, minden előzmény nélkül szakít egymással, az elválást jellemzően a párkapcsolat fokozatos romlása előzi meg. Ennek pedig számtalan jele van .

"Arra számítottunk, hogy az összevont pénzügyek nemcsak az egymásra való támaszkodást jelzik, hanem a pár pénzügyi érdekeit és céljait is segíthetnek összehangolni. Ezeket mind a jobb párkapcsolati minőséggel hozzuk összefüggésbe" - idézi Garbinsky-t a New York Post.

Kulturális különbségek

A kutatók amerikai, brit és japán kérdőíves adatokat is összevetettek: arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a kulturális különbségek milyen szerepet játszanak a párok pénzhez való viszonyában. A válaszok alapján azt látták, hogy míg a két nyugati nemzetnél a felek elégedettebbek és boldogabbak voltak a közös kasszával, a japánoknál ennek nem volt számottevő szerepe a párkapcsolati boldogságra nézve. Erre a kutatók szerint valószínűleg az lehet a magyarázat, hogy a nyugati individualista szellemben nevelkedettek jobban megérzik a közös perspektíva pozitív hatásait - mert általában nem a közös, hanem az egyéni célok előnyeire fókuszálnak -, míg a japánok a kollektivista kultúrában azt szokták meg, hogy másokra, párkapcsolatban pedig a társukra irányul a fókusz.

A tanulmány szerzői azt remélik, kutatásuk is hozzájárulhat ahhoz, hogy a szakemberek még hatékonyabban segíthessenek a pároknak elérni a vágyott boldogságot. Ha ugyanis valaki megtanulja úgy szervezni a pénzügyeit, hogy az jobb hatással legyen a párkapcsolatára, az nagyobb elégedettséghez, boldogsághoz, hosszabb távon pedig stabilabb kapcsolathoz is vezethet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!