Leheletelemzővel szorítanák vissza az ittas vezetést

Az ittas vezetés felszámolása nem egyszerű feladat, ám egy zárszerkezet segíthet a problémán. Az új találmány indulás előtt érzékeli a sofőr leheletét, és úgy tűnik, jó hatásfokkal. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanis a szerkezet hatására jelentősen lecsökkent az ittas vezetés miatt korábban letartóztatottak visszaesési aránya.

A kutatók 15 tanulmányt vetettek össze, amelyek 2007-ben jelentek meg a témában. "A zárszerkezet beépítésével egy időben csökkent azok aránya, akiket többször el kellett zárni, mert alkoholos állapotban ültek volán mögé. A szerkezet eltávolítása után azonban ugyanannyian váltak visszaesővé, mint a kontrollcsoport tagjai közül" - áll az American Journal of Preventive Medicine című lap írásában.

"A zárszerkezet megakadályozza a jármű indulását, ha a sofőr véralkoholszintje egy bizonyos érték felettinek mutatkozik. Ez a szint 0,02 és 0,04 gramm/deciliter közötti. Az eszköz indulás előtt, és néha vezetés közben vesz mintát a volán mögött ülő személy leheletéből."

Az eredmények hatására Amerikában már többen javasolják, hogy a szerkezetet kötelezően építsék be minden olyan autóba, amelynek tulajdonosát egyszer már rajtakapták ittas vezetésen. A probléma égető, mivel ez a viselkedés 2009-ben 11 ezer ember haláláért volt okolható csak az Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!