Dohányos szülők, beteges gyerekek?

A Massachusettsi Általános Kórház felmérése szerint azok a gyerekek, akiknek a szülei a lakásban dohányoznak, gyakrabban kapnak fülgyulladást és légzőszervi megbetegedéseket, ezért többet is hiányoznak az iskolából.

"A dohányzó szülőkkel élő 6-11 évesek iskolai hiányzásainak harmadáért-negyedéért a cigaretta a felelős" - mondta el Douglas Levy, a kutatás vezetője. A kutatók szerint az iskolások egyharmada él olyan családban, amelyben legalább az egyik szülő dohányzik, és az érintett 3-11 évesek felének vérében mutatható ki a nikotin hatása. A passzív dohányzás többek között légzőszervi betegségekhez és fülgyulladáshoz is vezethet.

A kórház kutatói a 2005-ös amerikai Nemzeti Egészségügyi Felmérés adatait elemezték. A 6-11 éves korosztályt vizsgálva arra tértek ki, hogy a családból hányan dohányoznak a lakásban, mennyit hiányoztak előző évben a gyerekek az iskolából, volt-e ezalatt három vagy több alkalommal fülgyulladásuk, az elmúlt két hétben átestek-e megfázáson vagy gyomor- és bélrendszeri megbetegedésen, illetve diagnosztizáltak-e náluk asztmát, és ha igen, hány rohamuk volt az utóbbi időben.

A kutatásban részt vevő 3087 gyermek 14 százaléka élt olyan környezetben, ahol valaki dohányzott, ez pedig az egész Egyesült Államokra kiterjesztve 2,6 millió gyereket jelent. Akinek egy szülője cigarettázott bent, átlagosan 1,06, akinek pedig legalább két családtagja, az 1,54 nappal hiányzott többet az iskolából, mint a füstmentes otthonban élők. Ahol az egyik szülő dohányzott, ott a mulasztások 24, ahol több, ott 34 százalékáért volt közvetetten a cigarettafüst a felelős a megfázásért vagy fülgyulladásért. Ugyanakkor a kutatók nem találtak összefüggést a gyomor- és bélrendszeri panaszok, az asztma és a dohányzás között - igaz, ez utóbbi azzal is magyarázható, hogy kevés gyerek asztmás, így nem nyújthattak megfelelő nagyságú mintát.

A tanulmány a Pediatrics című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!