Az ecstasy halálos aneurizmát is okozhat

A népszerű diszkódrog, az ecstasy fogyasztása után jelentkezett az akár halálos kimenetelű véredény-probléma egy tini gerincvelőjében.

Az ún. posterior gerinc artéria aneurizma során az artériák elvékonyodnak, kidudorodnak, majd elszakadnak, ami súlyos károsodásokhoz vagy halálhoz is vezethet – tudjuk meg a University of Miami idegsebészeinek friss esettanulmányából, amely a című szaklap július harmadikai számában került publikálásra.

Gyanúsan viselkedik ismerőse, rokona, furcsa eszközökre lett figyelmes a környezetében? agyvérzés és artérériagyulladás az ecstasy-fogyasztók körében, mióta a veszélyes rekreációs drog a piacra került. Az ecstasy rendszerint hirtelen vérnyomásemelkedést okoz , így minden aneurizmával és artériás betegséggel küzdő drogfogyasztó életveszélyben van, de az egészséges fiatalok is az életükkel játszanak. Az idézett esettanulmány egy egészséges tizenéves fiú történetét vizsgálja, aki esctasyt vett be . Másnap fejfájással ébredt, sajgott a nyaka és izomláza volt. Egy héttel később a tünetek rosszabbodtak, és heves rosszullétekkel egészültek ki: ekkor került az ügyeletre a fiú. Kiderült, hogy a problémát aneurizma okozza gerincvelő artériájának bal oldalán, a nyaknál. Hamarosan műtére került sor, amelynek során az aneurizma és a meggyengült gerincvelő artéria eltávolításra került. A fiú végül teljesen felépült, maradandó idegkárosodás nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!