Közvetett módon is sokakat megölt a járvány

Az alkoholfogyasztáshoz közvetlenül köthető halálozások száma csaknem a harmadával emelkedett az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány első évében – derült ki az amerikai közegészségügyi hivatal nemrég publikált tanulmányából.

Az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) friss összefoglalója tucatnál is több olyan halálokot vizsgált meg, amely közvetlenül vezethető vissza alkoholfogyasztásra – ideértve a máj és a hasnyálmirigy megbetegedéseit, valamint az alkoholmérgezést is. Ezek 2020-ban már 49 ezer, 2021-ben pedig 52 ezer ember halálát okozták az Egyesült Államokban – a 2019-es adat 39 ezer volt.

alkoholizmus, koronavírus-járvány
A járvány kirobbanása óta sokkal többen itták halálra magukat, mint korábban. Fotó: Getty Images

Rengetegen isszák halálra magukat

Az alkohol által közvetlenül okozott megbetegedésekből származó halálozások száma a koronavírus-járványt megelőző két évtizedben is folyamatosan emelkedett, évente átlagosan 7 százalékkal. 2020-ban ugyanakkor 26 százalékos ugrást regisztráltak a halálesetek számában – derült ki az új tanulmányból. Ez a 2020-as növekedés 40 éves rekord – jelentette ki Merianne Spencer, a kutatás egyik készítője.

Egész életében egyik függőségből a másikba esett. Egy cégvezető beszélt az alkoholizmusáról.

Egyre több nő nyúl a pohár után

Az alkoholfogyasztásra közvetlenül visszavezethető betegségek okozta halálozások a férfiak körében két és félszer gyakoribbak, mint a nőknél, és leginkább az 55-64 éves korosztályban jellemzőek. Ugyanakkor a koronavírus-járvány kirobbanásának évében, 2020-ban drámai mértékben, mintegy 42 százalékkal növekedett a 35-44 év közötti nők érintettsége.

A CDC adatai szerint az Egyesült Államokban összességében évente mintegy 140 ezer ember hal meg alkoholfogyasztás következtében szélesebb értelemben véve – idesorolva az ittas vezetést és egyéb, áttételesen az alkoholhoz köthető megbetegedéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől lassabb ütemben az ország keleti harmadán is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet - legkésőbb a Dél-Alföldön, de a tartós csapadék a déli, kora délutáni órákra ott is megszűnik. Ugyanakkor eközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből főleg a középső tájakon - illetve másodsorban a nyugati határ közelében - záporok, hózáporok alakulhatnak ki, utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Estétől azonban az addig felhős tájakon is egyre többfelé kiderül az ég. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte megerősödik, kiemelten az északkeleti tájakon - illetve néhol az Észak-Dunántúlon - viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra