„Cégvezetőként alkoholista lettem”

Egész életében egyik függőségből a másikba esett. Aztán jött az alkohol és a drog. Egy cégvezető beszélt az alkoholizmusáról.

„Hiába vettek körbe sokan, volt nagy házam, autóm, családom, mégis magányosnak éreztem magam” – mondta el a Növekedésnek névtelenül egy egykori vállalatvezető. A Tibor néven szereplő férfi azt mondta, hogy szerinte egész életében függő volt valamitől. Eleinte sportfüggő volt, aztán a munka rabja lett, ami oda vezetett, hogy néha napokig az ágyat se látta. Még csak 33 éves volt, amikor gyomorvérzéssel majdnem meghalt.

Ezután lett túlevő, 41 évesen 142 kilót nyomott. Majd állítása szerint anorexiás lett és fél év lefolyása alatt lefogyott 78 kilóra. Aztán jött az alkohol és a drog.

Mint elmondta, az országos helyzetre nincs rálátása, de a saját tapasztalata az, hogy az üzleti világban a felső-vezetői, tulajdonosi körökben, főleg a partikon hamar előkerül a drog. Ő eleinte egy kis feszültségoldásra akarta használni, de egy idő után, szinte észrevétlenül az extremitás vált normális magatartásává: az egész napját az alkohol és a drog köré szervezte.

alkoholizmus
SOHA NEM KÉSŐ VÁLTOZTANI A KÁROS SZOKÁSAINKON. FOTÓ: GETTY IMAGES

49 éves volt, amikor elhatározta, hogy változtatni fog az életén. A döntésben az is segített, hogy az egyik barátja a 40-edik születésnapján majdnem belehalt az alkoholizmusba. Először rajta keresztül hallott az Anonim Alkoholisták közösségéről, amelynek aztán ő is a tagja lett. Tibor elmondása szerint az élete mára teljesen megváltozott. Eladta a cégeit. Jelenleg mások segítésével, illetve közösségépítéssel foglalkozik. A felesége időközben elhagyta. Bár 16 éve nem ivott, azt mondja, hogy az alkoholizmust az ember nem tudja maga mögött hagyni.

Szerinte a felépülésében fontosak voltak az önismereti foglalkozások. Az, hogy egész életében egyik függőségből a másikba esett, csak idős korára tudatosult benne. „Fontos belátni, hogy amikor valaki függő, akkor nem a droggal, az alkohollal, a szexszel vagy bármi mással van a baj: a lelkünket kell rendbe tenni. Önmagában az ital lerakása még nem oldja meg a problémákat. Nekem is rá kellett ébrednem, hogy egy segítő közösség nélkül, amely hasonló értékrendben bízik és hisz, mint én, nem fogok előrejutni” – mondta.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?