Szülés után ez vár a nőkre a munkahelyen

Vállalati jogtanácsos, több száz fős cég személyzeti vezetője, és egy nyugat-magyarországi kiadó hirdetési vezetője - három nő, aki búcsút inthetett hosszú évek alatt felépített karrierjének, csak mert elment gyereket szülni.

Nincs hová visszajönni

Amikor egy nő bejelenti a munkahelyén, hogy gyereket vár, mosolyokat, gratulációkat kap - és azt, hogy siessen vissza hozzájuk. De aztán hiába tenne eleget a felszólításnak: korábbi posztja egyszer csak már nem létezik. Nem garancia az sem, ha valaki vezető beosztásban dolgozik: több száz fős cég személyzeti vezetőjéből egyik napról a másikra kezdő ügyintéző lesz, mert elment szülni.

A vezetőből is gyakornokot csinál a szülés, dolgozó anya, baba, csecsemő, szülés munkavállalás munka terhesség kirúgás munkahely
Személyzeti vezetőből ügyintézőt csinál a szülés

Ezzel a felütéssel indul az Abcúg.hu cikke, melyben három olyan nő mesélte el történetét, aki búcsút inthetett hosszú évek alatt felépített karrierjének, csak mert elment gyereket szülni. Hiába a vezető beosztás, a munkaadóhoz fűződő akár évtizedes lojalitás, a szülési szabadság néhány főnök szemében megbocsáthatatlan bűn. Az anyukák a lapnak elmondták, hogyan szűnt meg egyik napról a másikra vezető posztjuk, miután terhesek lettek. Egyikük sem vállalta névvel az interjút, ezért a cikkben nem a saját nevükön szerepelnek.

Nyolc és fél hónapos terhesen még napi tíz órákat húzott le

"Amikor bejelentettem, hogy babát várok, jöttek a széles mosolyok és a gratuláló szavak. Mondták, hogy mindenképpen várnak vissza. Sőt siessek vissza hozzájuk. Még azt is megjegyezték, hogy milyen ideális lesz, hogy a bölcsőde pont félúton van a lakásunk és a munkahelyem között" - kezdi történetét Krisztina. Személyzeti vezetőként dolgozott egy több száz fős cégnél, több beosztottja is volt. Nyolc és fél hónapos terhesen még napi tíz órákat húzott le a munkahelyén, olyan nehezen találtak a helyére megfelelő embert. "Május 8-án dolgoztam utoljára, május 22-én pedig szültem" - meséli.

Még nem volt 2 hónapos a kisbabája, amikor megkeresték a HR-osztályról, és közölték vele, hogy nem szeretnék visszavenni, mivel utódja nem végzi tovább a munkát, ha nem kap határozatlan idejű szerződést. "Nagy kegyesen felajánlották, hogy akkor egyezzünk meg abban, hogy ezt a munkát úgysem lehet kicsi gyerek mellett csinálni, és vegyünk búcsút egymástól" - emlékszik vissza Krisztina, aki azonnal felhívta a HR-vezetőt, és megkérdezte, hogy mégis mire vélje ezt a levelet. Azt a választ kapta, hogy ha nem tudnak megegyezni, akkor azonnali hatállyal kirúgják, az sem érdekli őket, ha per lesz a dologból.

"Nem igazán láttam más utat, úgyhogy megegyeztünk: megkaptam a végkielégítésemet, és már csukták is be mögöttem az ajtót". Krisztina nehezen talált kicsi gyerekkel munkát: mindenhol az volt a HR-esek első kérdése, hogy mégis mi lesz, ha a gyerek beteg lesz, ki fog rá vigyázni. Azóta ugyan talált állást, de minden szempontból jóval szerényebbet, mint a korábbi. Munkaügyi ügyintéző lett régi fizetésének kevesebb mint a feléért. "Ezt felesleges lenne szépíteni, egy kezdő pozíció, amiben most vagyok" - mondja.

A másik két történetet, valamint Dr. Harcos-Fazekas Judit munkajogi szakjogász véleményét ide kattintva érheti el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!