Mikor számít kórosnak a sebgyógyulás?

Bőrünk a szervezetünk első számú védővonala. Ha azonban megsérül, könnyen védtelenné válhat a környezetében, vagy akár a saját felületén természetes módon megtalálható mikroorganizmusokkal szemben. Az így létrejövő gyulladás olyan szöveti károsodáshoz vezethet, amely késleltetheti a gyógyulási időszakot.

A sebgyógyulás összetett folyamat, amelynek lefolyási ideje függ a létrejöttének körülményeitől - pl. karcolt, szúrt, harapott, vágott, égési, baleseti vagy műtéti seb - mélységétől, kiterjedéséről, szennyezettségétől, az illető életkorától, egészségi állapotától, táplálkozásától, a bőre nedvességtartalmától, valamint a rajta élő mikroorganizmusoktól.

A sebesedés első stádiumában az immunrendszer a vérzés elállítására koncentrál, amelyre érösszehúzással, azaz a véráramlás csökkentésével reagál. A seb körül a vérlemezkék és az alvadást segítő, illetve a különböző fertőzéseket megelőző fehérjék gyűlnek össze, amelyek megállítják a vérzést és beindítják a varasodási folyamatot. A kialakuló var alatt már beindulhat a kollagén és új hegszövetek képződése. Általánosságban elmondható, hogy minél tovább gyógyul egy seb, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy látható heg marad utána.

A kóros sebgyógyulás jelei

A seb fertőzéseit baktériumok, gombák és vírusok okozhatják. A kóros gyulladásra a következő tünetek hívhatják fel a figyelmet: vörös, fájdalmas, duzzadt, meleg vagy gennyedző felszín, amelyet szédülés, heves szívverés, láz , rossz közérzet és kellemetlen szag kísérhet. Intő jel, ha a seb gyógyulása stagnál, vagy egyenesen romlani kezd. Fontos, hogy ha a tünetek elhúzódnak, vagy súlyossá válnak, kérjünk orvosi segítséget! Ebben az esetben a kezelőorvos antibiotikum kúrát, injekciós kezelést, speciális kötszert, fagyasztásos terápiát (kryoterápia) vagy akár műtéti beavatkozást is javasolhat.

sebtapasz
Ha a seb kórosan gyógyul, annak több figyelmeztető tünete is van.Fotó: 123rf.com

Előzzük meg a fertőzést!

Ahhoz, hogy a kóros sebgyógyulást megelőzhessünk, érdemes megtenni néhány általános óvintézkedést. Mindenekelőtt tartsuk szem előtt azt, hogy a gyógyuló sebnek nyugalomra van szüksége, ezért lehetőség szerint egyáltalán ne tegyük ki semmilyen terhelésnek. Ha elhelyezkedése miatt ruhával kell fedni, figyeljünk arra, hogy az jól szellőző, könnyű anyagú legyen, amely nem irritálja a bőrt. Tisztálkodás közben ügyeljünk arra, hogy a sebet ne érje víz, amiben segítségünkre lehetnek a vízálló sebtapaszok vagy sebfóliák.

Óvjuk az UV-sugárzástól, azaz ne tegyük ki közvetlen napfénynek. Amennyiben ezt nem tudjuk elkerülni, gondoskodjunk a seb lefedéséről, amelyre alkalmas lehet a megfelelő kötszer vagy esetenként egy jól megválasztott steril sebtapasz. Ha érzékeny a bőrünk, használjunk speciális, szilikonból készült változatot.

Amennyiben szakorvos végezte el a sebünk kötözését , saját magunk csak akkor cseréljük le, ha kifejezetten ezt javasolja. Kérjünk mindig részletes tájékoztatást a várható gyógyulási folyamatról, az esetleges komplikációkról és teendőkről, majd tartsuk be az utasításokat.

Miért viszket a seb? Mindenki tudja, hogy ha megsérül a bőre, és a seb gyógyulni kezd, számolnia kell azzal, hogy iszonyatosan viszketni fog . De mi lehet ennek az oka? Cikkünkből kiderül.

Fontos a megfelelő fertőtlenítés

Otthoni sebkötözéshez válasszunk minden esetben steril kötszert, a művelet elvégzése előtt pedig alaposan mossunk kezet. A felülfertőzés elkerülése érdekében célszerű a seb széleit fertőtleníteni a speciálisan erre a célra kifejlesztett, oktenidin-dihidrokloridot és fenoxietanolt tartalmazó oldattal, amely egyaránt hatásos vírusok, baktériumok és gombák ellen. A jódos fertőtlenítőszerekkel szemben ezek a készítmények nem okoznak fájdalmas érzést kezelés közben, valamint nem károsítják az ép sejteket sem.

Az oldattal itassunk át egy steril gyógyászati tampont, majd óvatosan töröljük le vele a kezelendő területet úgy, hogy a felületet teljesen benedvesítse. Hagyjuk, hogy a fertőtlenítőszer néhány perc alatt maximálisan kifejthesse hatását, és amennyiben szükségünk van a seb lefedésére, azt csak ezt követően tegyük meg. A fertőtlenítő oldatokat általában naponta egyszer elegendő alkalmazni a kezelendő területen, a mellékelt leírás szerint, amelyet használat előtt mindig alaposan tanulmányozzunk át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!