Lejárt diákigazolvány: erre figyelmeztet a NAV

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

A NAV közleményében az olvasható, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat . "Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el - és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint" - írta a szervezet.

Ha lejár a diákigazolvány, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni, figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Ha lejár a diákigazolvány, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni, figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Fotó: Getty Images

Más személy vagy szervezet is fizethet a volt diák helyett

A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV - egészségügyi szolgáltatási járulék beszedésére szolgáló - számlájára, a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni. A NAV tudatta, lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg.

A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ található a NAV honlapján, amelyet ide kattintva érthet el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!