Ezért ne nézzen mesét a gyerek evés közben

Az elmúlt évtizedek során jelentősen megnövekedett a gyermekkori elhízás előfordulása, ezzel együtt pedig számos olyan krónikus betegségé is, amelyek korábban inkább időskori problémának számítottak. A szakértő szerint a megelőzésnek és a már kialakult túlsúly leküzdésének is családi szinten kell zajlania.

„Ha visszagondolunk, egy 30 évvel ezelőtti iskolai osztályfotón egy-két ducibb gyerek volt, most pedig a negyedük az” – idézi a Telex cikke Soltész Erzsébet dietetikust. A szakember szerint nagyon fontos időszak az első három életév. Ekkor alakul ki ugyanis a gyerekek bélflórája, ízlése, általános táplálkozási magatartása, méghozzá annak alapján, amit otthon tapasztalnak. Magyarán az egészségét nagyban meghatározó tényezők is legkönnyebben ekkor formálhatók.

tablet, goffri, gyerekek, evés közben mese
Nem jó, ha a gyerek figyelmét eltereljük az evésről. Fotó: Getty Images

Soltész összegyűjtött néhány olyan alapszabályt iránymutatásul, amelyek elengedhetetlenek az egészséges gyerekkori táplálkozás kialakításához, még ha szülőként nem is mindig könnyű ezeket betartani, betartatni.

  • Ne erőltessük az evést! Igyekezzünk támogatni a gyermeket abban, hogy minél hamarabb megtanuljon önállóan enni.
  • Legyünk tisztában és kövessük a kiegyensúlyozott táplálkozás alapelveit. Ebben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által összeállított Okostányérra támaszkodhatunk.
  • A legjobb innivaló egy gyermek számára mindig a víz! Igyekezzünk a lehető legminimálisabbra fogni az üdítőket, gyerekitalokat, amelyek rengeteg hozzáadott cukorral készülnek.
  • Ne tereljük el a gyerek figyelmét az evésről. Azaz nem jó módszer, ha úgy próbáljuk rávenni az evésre, hogy közben egy okostelefont, tabletet bámul.
  • Amikor csak lehet, egyen együtt a család. Gyermekünk is hamarabb elkezd önállóan enni, ha azt a mintát látja, hogy körülötte mindenki jóízűen ugyanezt teszi.
  • Bánjunk csínján az édességgel! Néha és kis mennyiségben nem tilos a desszert sem persze, de fontos, hogy a gyermek megtanulja, hogy egyszerre nem ehet belőle sokat.
  • Vonjuk be őt is a főzésbe! Másként fog egy gyerek az ételre tekinteni, ha a saját szemével látja, hogyan készül, mintha csak megkapná készen egy gyorsétteremben.

Amennyiben mégis túlsúlyos egy gyermek, akkor a dietetikus szerint nem az a megoldás, hogy hirtelen drasztikusan lecsökkentjük az ételadagjait. Ehelyett családi szintű változásra van szükség, ahol mindenki együtt sajátít el egészségesebb szokásokat. Ne érezze azt a túlsúlyos gyerek, hogy megkülönböztetés éri! Ugyanúgy tarthatunk például közös családi pizzázást, de ahogy neki, úgy a testvéreinek se adjunk ilyenkor egy-két szeletnél többet. Mindezeken felül pedig nagyon fontos rendszeres mozgást beépíteni a mindennapokba, és különösen értékes, ha ezt közös programokon keresztül tesszük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!