Döntöttek: augusztusban eltörlik az árstopot

Az előrejelzések szerint augusztusra jelentősen mérséklődik az infláció, így az élelmiszerárstop fenntartását már csak egy hónappal, július 31-éig hosszabbítják meg.

Meghosszabbítják ugyan az árstopot, azonban már csak egy hónappal. Augusztus elsejétől megszűnnek a megjelölt alapélelmiszerek rögzített árai – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A változást Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be.

Az infláció mérséklődésében bíznak

A miniszter úgy fogalmazott, az árstop hatékony eszköz volt az infláció elleni védekezésben, a pénzromlás üteme azonban augusztusra várhatóan jelentősen, 15 százalék körülire, év végére pedig egy számjegyűre mérséklődik. Éppen ezért már nem tartanák fel tovább a rögzített árakat.

A Magyarország Kormánya Facebook-oldalon már meg is jelent a bejelentés, azonban nem az árstop eltörlését, hanem az egy hónapos meghosszabbítását emelik ki benne.

Jönnek 15 százalékos kötelező akciók

Az árstop eltörlésével párhuzamosan ugyanakkor az eddigi 10 százalékról 15 százalékra emelik a kötelező akciózás mértékét. Ezt kiterjesztik továbbá azokra a termékekre is, amelyek árát eddig az árstoppal szabályozták – tehát a kristálycukorra, a búzafinomlisztre), a napraforgó-étolajra, a sertéscombra, a csirkemellre, a csirke far-hátra, a csirkeszárnyvégre, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tejre, a tyúktojásra és a burgonyára. Az ilyen termékek esetében azonban a bruttó beszállítói árból kell majd kiindulniuk az üzleteknek, amikor meghatározzák az akciókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!