Kétségbeejtő a fiatalok mentális állapota

Világszintű problémát jelent a fiatalok mentális egészsége, egyre több kamasz küzd szorongással, depresszióval, öngyilkos gondolatokkal. Erre reagálva az elmúlt időszakban számos iskola, önkormányzat indított prevenciós programokat.

Folyamatosan romlik a fiatalok mentális állapota, a közelmúltban számos nemzetközi és hazai kutatás hívta fel a figyelmet arra, hogy a helyzet már-már kritikus. Szinte nem telik el nap, hogy ne érkezne hír önsértő, szorongó, depressziós kamaszokról, a probléma mellett pedig az iskolák, önkormányzatok sem mehetnek el szó nélkül – számol be a lesújtó helyzetről az Index.

mentális betegség, fiatalok, öngyolkosság, depresszió, függőség, bántalmazás
Rengeteg fiatal nem kap megfelelő segítséget. Fotó: Getty Images

Nemrég Újpest Önkormányzata döntött úgy, hogy kidolgoz egy új ifjúsági stratégiát, amely reményeik szerint megoldást kínál a tinédzserek nehézségeire. Ebben az elhatározásban döntő szerepet játszott az az őszi eset, amikor az Újpesti Bródy Imre Gimnázium egyik 11. osztályos tanulója öngyilkos lett. Andula Zsuzsanna, az újpesti önkormányzat ifjúsági referense az Indexnek elárulta: úgy kezdték a tanévet, hogy szeptember második hetére már kilenc olyan tanuló került a látókörükbe, aki öngyilkossági kísérletet követett el. Andula Zsuzsanna felidézte, hogy az Újpesti Felhőn Szállók Program első állomásaként tavaly augusztusban a városnapon felállítottak egy mentálhigiénés sátrat, ahol két nap alatt 56 családdal beszélgettek, a szülők és gyerekek többsége válás, mentális betegségek, függőségek okozta gondokról számolt be. A helyzet súlyosságáról az önkormányzatot is tájékoztatták, illetve elhatározták, hogy a témában egy reprezentatív kutatást is készítenek.

Bár a felmérés még folyamatban van, 2022/2023-as tanév első felében már több mint félezer újpesti középiskolás töltette ki az úgynevezett ACE (Adverse Childhood Experiences) kérdőívet, amely feltárja a diákok ártalmas gyerekkori élményeit. A 9–12. osztályos tanulóknak eldöntendő kérdésre kellett válaszolniuk, majd a kitöltés után a feldolgozására is lehetőség nyílt egy rendhagyó prevenciós foglalkozás keretein belül. Az eredményekből kiderült, hogy a fiatalok rendkívül nehéz helyzetekkel szembesülnek nap mint nap. Egyebek mellett verbális, fizikai és szexuális bántalmazás, érzelmi és fizikai elhanyagolás, családban előforduló függőség, erőszak, veszteség vagy pszichiátriai zavar nehezíti az életüket. Noha a felmérés teljesen anonim volt, Andula Zsuzsanna kiemelte, hogy a fiatalok egy része mégis ráírta a nevét a kérdőívre, ezzel jelezve, hogy segítségre van szüksége. Hozzátette: a hosszú távú céljuk az, hogy létrejöjjön a kerületben egy olyan, fiataloknak szóló mentálhigiénés központ, ahol a különböző módszerek széles spektruma elérhető.

Az árulkodó jelek

A hirtelen változások, az eddigitől eltérő viselkedésformák mindig árulkodók lehetnek, ha a gyermek egyik napról a másikra befordul, bezárkózik, és nyugodt természete ellenére kifejezetten ingerlékeny lesz, akkor joggal gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen negatív esemény történt az életében. Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáter elmondta: a várólisták nem csak azért hosszúak, mert sok az ellátandó gyermek, emellett a szakembergárda és az állami finanszírozás egy jelentős része szintén hiányzik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!