„Múlt hétvégén nagyon kiborultam” – írja olvasónk,
aki azt kérte, csak keresztnéven hivatkozzunk rá. „Meg voltam győződve róla,
hogy megcsal a párom. Ugyanis hüvelyi fertőzést kaptam, amit – gondoltam én –
nyilván csak kívülről hozhattunk be, és mivel én hűséges vagyok, azt hittem,
tőle kaphattam el. Még meg is gyanúsítottam… Végül a nőgyógyász világosított
fel róla, hogy Candida gombáról van szó, amit még csak el sem kell kapni,
hiszen állandóan jelen van a női szervezetben. Szerinte inkább a sok stressz és
az egészségtelen étkezés hatott rám rosszul, úgyhogy ezeken most változtatnom
kell. Az első lépés az, hogy csökkentem a cukorfogyasztást, és persze azóta
csak pamut fehérneműt hordok.”
Remélhetőleg Márta egészsége rendeződik, és az esete tanulságos lehet másoknak is. Hiszen nem ő az egyetlen, aki azzal a tévhittel él, hogy ha az intimtájékon valami nem stimmel, az csakis a szexuális élettel és a partner viselkedésével függhet össze. Valójában összetett dologról van szó, amelynek nem egyetlen faktor áll a hátterében. A hüvelyflóra egyensúlya felborulhat a túlterheltség, idegeskedés miatt is, de alapvető fontosságú a Márta által említett táplálkozás is.
Ha célzottan szeretnénk segíteni a regenerálódást, különféle készítményeket is alkalmazhatunk erre, ami néhány hónap alatt stabilizálja az egészséges állapotot, és a kellemetlen tünetek remélhetően nem is térnek vissza.
Természetes állapotunk
Mint azt a nőgyógyász helyesen mondta el Mártának, a Candida gomba minden nő testében jelen van – a hüvely természetes flórájának része. Az egészséges szervezetben a Candida gomba egyensúlyban van a többi mikroorganizmussal, és nem okoz problémát. Bizonyos tényezők azonban előidézhetik az elszaporodását, és ez már kellemetlen tünetekhez vezethet.
Mi okozhatja a Candida elszaporodását?
A hüvelyflóra mikrobiológiai egyensúlya több külső és belső tényező hatására is felborulhat.
- Nem megfelelő alsónemű: a nem szellőző, műszálas fehérneműk kedveznek a gomba szaporodásának.
- A hüvelyflóra zavara: antibiotikumkúra, hormonális változások vagy túlzott intimhigiénia miatt a hüvely természetes védelme meggyengülhet.
- Stressz: a folyamatos feszültség gyengíti az immunrendszert, ami kedvezhet a gombás fertőzések kialakulásának.
- Magas cukortartalmú étrend: a túlzott cukorfogyasztás gyengíti a védelmet a kórokozók ellen.
- Cukorbetegség: a folyamatosan megemelkedett vércukorszint gyengíti az immunrendszer működését.
Hogyan előzhetjük meg a Candida elszaporodását?
Elsősorban viseljünk jól szellőző, pamut alsóneműt! Kerüljük az illatosított intimhigiéniai szereket, amelyek felboríthatják a természetes egyensúlyt. Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, mérsékeljük a cukorbevitelt! Amennyire lehet, csökkentsük a stresszt a mindennapjainkban, és támogassuk az immunrendszerünket kiegyensúlyozott életmóddal. Figyeljünk a hüvelyflóra egészségének fenntartására prebiotikumokkal és megfelelő ápolással!
A fent leírt hatásmechanizmust támasztja alá az a tény is, hogy a Candida gomba elszaporodása nem kötődik a testiséghez, tehát szűz lányoknál is előfordulhat. A legfontosabb minden érintett számára az, hogy hosszú távon fenntartsa az egyensúlyt és odafigyeljen a hüvelyflóra egészségére. Így a kellemetlen tünetek remélhetően ki sem alakulnak.