Rengeteg pénzt buknak a háziorvosok

Az idén bevezetett új rendszer szigorú feltételek alapján szabja meg a háziorvosi praxisok finanszírozásának mértékét. A legfrissebb adatok szerint sok háziorvos akár százezer forintnál is nagyobb összegtől esik el az új elszámolás alapján.

Több mint kétezer olyan magyar háziorvosról lehet tudni, aki havonta akár százezer forintnál is többet veszít az idén bevezetett finanszírozási rendszerrel. A probléma tehát a háziorvosok harmadát érinti ilyen súlyosan, de valamennyi veszteséggel minden második háziorvos számolhatírta meg a 444 a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) áprilisi táblázata alapján.

kislány megvizsgálja a plüssmackóját
Sok orvos jár rosszul az új finanszírozási rendszerrel. Fotó: Getty Images

A gyermekorvosoknál még rosszabb a helyzet

A házi gyermekorvosok körében még súlyosabb a probléma. A szakemberek 70 százaléka biztosan veszít valamennyit az új finanszírozási szabályok miatt, 50 százalék ráadásul százezer forintnál magasabb összegtől esik el így. „Akik százezer forintnál többet buknak, egyelőre nem érzik a veszteséget, mert három hónapig kompenzációt kapnak” – jegyezte meg a 444. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Nagy Ákos azonban korábban azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy ez a kompenzálás csak elodázza a problémát.

A NEAK friss adatai szerint egyébként jelenleg több mint 700 háziorvosi, valamint 200-nál több fogorvosi praxis áll betöltetlenül Magyarországon.

Ez a baj az új rendszerrel az orvosok szerint

Ahogy már nálunk is olvashattad, az orvosok véleménye szerint az új rendszerben olyan feltételek alapján ítélik meg a teljesítményüket, amelyeket ők szakemberként nem is igazán tudnak befolyásolni. Egy névtelenül megszólalt házi gyermekorvos az RTL híradójának például arról beszélt korábban: egyáltalán nem a háziorvosokon múlik, hogy egy anya anyatejjel táplálja-e a csecsemőjét, mégis az a gyermekorvos kap majd magasabb összeget, akinek a körzetében több szoptató anya van. De az a háziorvos is nagyobb finanszírozásra számíthat majd, aki nem ír fel antibiotikumot ír pácienseinek, vagy aki több költségtérítéses védőoltást ad be.

A hatékonyságmérés fejlesztésével, valamint a jobb teljesítményre való ösztönzéssel egyébként az orvoskamara is egyetért. A mérőszámokról azonban úgy véli, nem kizárólag az orvos teljesítményét tükrözik, hanem egyebek mellett azt is, hogy az adott körzethez tartozó páciensek mennyire nyitottak oltásokra vagy szűrővizsgálatokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!