OMSZ: Igenis van az a fejfájás, amihez mentőt kell hívni

A mentásirányító az apró jelekből rakja össze az egészet.

A hozzá nem értők gyakran kritizálják a mentésirányítókat, hogy miért küldenek segítséget banális bejelentésekhez is. Egyetlen adatlapba írt mondat alapján minősítenek egy esetet és úgy tüntetik fel a mentésvezetőket, mintha felelőtlen döntéseket hoznának, pedig éppen az ellenkezőjéről van szó. Az életmentők pontosan tudják, mi mindent takarhatnak ezek a panaszokhívja fel a figyelmet Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Mint írják, nemrégiben például fejfájás miatt kérte a Pest vármegyei mentők segítségét egy 40 év körüli férfi, akihez ezért valóban esetkocsit riasztott a mentésirányító, mert a tünetek alapján azt gyanította, komoly lehet a baj. A gyanú be is igazolódott: bár férfi a mentők kiérkezésekor magánál volt, beszéde sem akadozott, fejfájása mellett pedig csak enyhe szédülést panaszolt, mégis életveszélyes állapotban találtak rá, hiszen agyvérzése volt. Végül a gyors és szakszerű segítség mentette meg a fiatalember életét.

Az Országos Mentőszolgálat korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen esetekben kell azonnal mentőt hívni a 112-es telefonszámon.

Nyitókép: OMSZ/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!