35 hetes kismamához kellett mentőt hívni – mutatjuk, miért

Mentőt kellett hívni egy Fejér megyei várandós nőhöz a napokban. A kismamának ugyanis hirtelen sűrűsödni kezdtek fájásai.

Egy újabb sikertörténetről számoltak be a mentők a közösségi oldalukon. Mint írták, egy terhessége 35. hetében járó kismamához kellett sietniük, akinél idő előtt megindult a szülés.

Otthonszülés lett a vége

A mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, helyszínre ékezésükig pedig vonalban maradt a rémült szülőkkel. Elsőként egy mentőgépkocsi, majd egy esetkocsi is kiért a család otthonához.

A kismama megvizsgálása után a bajtársak úgy ítélték meg, hogy már nincs idő kórházba sietni. Felkészültek tehát a szülés otthoni levezetésére.

Néhány perc alatt világra jött Dorka

Az édesanya a mentők segítségével néhány perc alatt életet is adott 3. gyermekének, aki a Dorka nevet kapta. A kislány egészségesen született és rögtön fel is sírt. A babát és a büszke anyukát végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – olvasható az Országos Mentőszolgálat bejegyzésében.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +12 °C

A látási viszonyok javulnak, és a felhőzet is szakadozik, gomolyosodik, a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd késő délutántól északnyugat felől vastagabb felhőzet érkezik. Napközben egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok, estefelé, az északnyugat felől érkező hidegfront mentén eső is várható. A délnyugati, estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, utóbbit néhol erős lökések. Zivatarok környezetében viharos szél is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Nem elég az eső és a felhőszakadás, ma a kettős front is okozhat nehézségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra