Heg sem marad a legújabb nőgyógyászati műtét után

Magyarországon elsőként az Országos Onkológiai Intézet (OOI) vezetett be egy új fajta műtéti módszert, amely révén nem kell bemetszést ejteni a hason a belső női nemi szervek operációjához.

„A nőgyógyászati műtéteknek létezik egy hegmentes változata, ezek a hüvelyen keresztül végzett műtétek” – mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva dr. Novák Zoltán, az OOI nőgyógyászati osztályának centrumvezető főorvosa. Kifejtette, az új módszer a laparoszkópia előnyeivel bír, azzal a különbséggel, hogy egy speciális eszközparknak és speciális képzettségnek köszönhetően nincs szükség arra, hogy bemetszést ejtsenek a hasfalon. A műtét ugyanis a természetes testnyíláson keresztül történik.

Az eljárás a belső női nemi szervek, így a méh, a petefészek és a petevezetékek gyógyítására alkalmas. Az így kezelt betegek rövidebb felépülési időre és kevesebb fájdalomra számíthatnak, illetve jellemzően 24 órán belül haza lehet őket engedni egy nagy műtét után is. „A világon ez az egyik legújabb módszer, csak kevés országban csinálják, nekünk is még limitált a tapasztalatunk” – árulta el Novák doktor. Hozzátette, a páciensek szempontjából az is nagyon lényeges, hogy így nem marad hátra látható heg a beavatkozás nyomaként.

Az OOI főorvosa eddig tíz esetben alkalmazta ezt a modern technikát, amelynek alapjait Belgiumban sajátította el. Ott már ezer felett jár a hüvelyen keresztül elvégzett beavatkozások száma.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!