Michael Schumacher is támogatja a demencia elleni küzdelmet

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher aláírása is rákerült arra a sisakra, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék segíteni a Forma-1-es világbajnokok.

A sisakot - amelyet mind a húsz, még élő világbajnok ellátott a kézjegyével - a háromszoros vb-győztes skót Jackie Stewart viseli majd vasárnap Szahírban, ahol a Bahreini Nagydíj előtt tiszteletkört tesz. A 85 éves pilóta az 1973-as Tyrrelljével emlékezik majd 60 évvel ezelőtti F1-es debütálására.

"Nagyszerű, hogy Michael is aláírta a sisakot. A felesége, Corinna segített neki." - mondta Stewart. Az 56 éves Michael Schumacher 2013 decemberi síbalesetében súlyos fejsérülést szenvedett, többször műtötték, azóta nyilvánosan nem mutatkozik. Jackie Stewart 2016-ban hozta létre a demencia kutatását segítő alapítványát, miután kiderült, hogy felesége, Helen is ebben a betegségben szenved. A sisakot később várhatóan elárverezik.

Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik. A betegség tüneteiről és a kezelés lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

Borítófotónk archív felvétel, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!