Nem kaptak védőoltást, belehaltak az influenzába

Romániában 34-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, szerdán öt ember halt meg a vírusfertőzés miatt.

Az áldozatok többnyire olyan páciensek voltak, akik más krónikus betegségben is szenvedtek, és nem kaptak védőoltást . A román egészségügyi minisztérium szerdai közleménye szerint az elmúlt két hét során több mint 20 százalékkal nőtt a megbetegedések száma. Ha ez a harmadik héten is megismétlődik, a minisztérium járványhelyzetet hirdet. Ez azt jelenti, hogy országszerte megtiltják a kórházak látogatását.

Romániában járványhelyzetet hirdethetnek ki a hatóságok
Romániában járványhelyzetet hirdethetnek ki a hatóságok

Az egészségügyi minisztérium kérésére az oktatási tárca péntekre felfüggesztette a tanítást valamennyi romániai iskolában. Romániában csütörtökön munkaszüneti napon ünnepelik Moldva és Havasalföld egyesülését, így a hétvégi szabadnapokkal együtt négy napig nem lesz tanítás az iskolákban. A tárca azt reméli, hogy ezzel csökkenti a vírus terjedésének az esélyeit.

Itthon is terjed a fertőzés

Az idei influenzajárvány a megszokottnál is erősebb tünetekkel jár. Részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk , a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb jelentése szerint itthon is beindult az influenzaszezon, múlt héten már közel 40 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban. A betegek száma Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megyében volt a legmagasabb. Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos csütörtökön az M1 csatorna műsorában elmondta: gyermekek között jobban terjed az influenza, mert egész nap zárt közösségben vannak és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, mint a felnőttek. Óvodákból, bölcsődékből és szociális intézményekből eddig 19 közösségi járványt jelentettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!