„Mindig van miért hálásnak lenni, és ezt meg kell találni” – élet tartós betegséggel

Egy gyógyíthatatlan, folyamatosan romló betegség árnyékában nem csak az érintett élete változik, hanem családtagjaié is eköré rendeződik. Ők ugyanis úgy alakítják a mindennapjaikat, hogy képesek legyenek fizikai, lelki támogatást nyújtani.

„Én azt gondoltam: soha nem lesz több boldog órám, itt vége van az életemnek” – idézi fel Anikó azt a 17 évvel ezelőtti napot, amikor megtudta: szklerózis multiplex betegségben szenved. Az ekkor még mindössze 35 éves nő főnővérként dolgozott. „Nehéz elfogadni, hogy mi megöregedhetünk, ő pedig fiatalon tönkremegy, és hiába próbálunk segíteni, tehetetlenek vagyunk” – mondják a szülei, akik a szomszéd házból mindenben igyekeznek neki segíteni. Emellett Anikó mindkét gyermeke egy-egy utcányira lakik, de barátai is rendszeresen segítenek, ha bármikor szüksége lenne valamire.

Anikó szerint a betegség jót is hozott: jobban megismerte a körülötte lévőket, és már azt is tudja, ki az igazi jóbarát. Ugyan azt is elismeri, hogy folyamatosan romlik az állapota, de mint mondja, nem egyik napról a másikra. „Nem állt meg az élet. Ha nagyobb baj lesz, elég lesz majd akkor aggódni. Meg kell küzdeni minden napért, percért, pillanatért és a legjobbat kell kihozni belőle. Mindig van, amiért hálás lehet az ember, és ezt meg kell találni. Én hálás vagyok, amikor láthatom a gyerekeim, unokáim, értük megéri küzdeni” – fogalmaz a kisfilmben Anikó. 

A rövidfilmet a közelmúltban a Magyar Szklerózis Multiplexes Betegekért Alapítvány készítette, hogy láttassa: mekkora szerepe van a családnak egy tartós betegséggel küzdő ember életében. A szervezet egy online sajtótájékoztató keretében mutatta be az alkotást két másik – szintén érintettekkel készült – kisfilmmel együtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!