A stressz és az allergia

Sajnos az allergia nem tartozik azon betegségek közé, amelyeket könnyen lehet gyógyszeresen kezelni. Általában több kiváltó ok együttesen hat, és ezek közül valószínűleg túlságosan kevés figyelmet szentelünk a lelkieknek.

Az allergiás megbetegedést a pszichoszomatikus betegségek között tartják számon.

Ugyanis a fellelhető szervi háttér, az immunrendszer túlvédekezése és a kimutatható biológiai, biokémiai elváltozás mellett általában megtalálhatók a lelki problémák, a lélek egyensúlyvesztése is. A hagyományos orvosi kezelés a tünetekre fekteti a hangsúlyt - a tünetek megszüntetése, vagy legalább enyhítése valóban nagy megkönnyebbülést okozhat -, de valójában nagyon ritkán következik be, hogy pusztán a tüneti kezeléstől teljesen megszűnik egy allergiás betegség.

Abban nagyjából minden szakmát képviselő egyetért, hogy az allergiás megbetegedések multifaktoriálisak, azaz sokféle tényezőből származtathatóak.

A hajlam (az ún. atópiás érzékenység) még öröklődhet is. A természetgyógyászok megközelítése is helytálló - ők például alapvetőnek tartják a táplálkozás megváltoztatását (só, tej-, tejtermék- és fűszerszegény étrend), amely nagyon kedvezően befolyásolhatja a tünetek alakulását.

Hogy az allergiának pusztán szervi háttere lenne, annak ellentmond a kutatások során feltárt néhány praktikus megfigyelés is.

  • alvás, relaxáció, hipnózis alatt megszűnnek a tünetek
  • antidepresszánsok, szorongáscsökkentők hatására javulhatnak, sőt akár teljesen megszűnhetnek
  • érdekes megfigyelés, hogy ha az ember boldog (pl. szerelmes) szintén megszűnhetnek a tünetek
  • bizonyos esetekben elég az allergénnel való vizuális érintkezés - azaz már a látvány is provokálja a tüneteket.

Néhány példa arra, hogy a pszichiáterek is milyen sokféleképpen közelítik meg ezt a megbetegedést. Vannak, akik szerint minden betegség diszharmónia, s az orvos alapvető feladata az lenne, hogy a harmóniát helyreállítása. Ez a keleti orvoslás jellemző filozófiája is. Sokszor a lelki élet diszharmóniája, azaz a lelki problémák (melyek ráadásul gyakran nem tudatosak), testi tünetekben nyilvánulnak meg. Egy-egy ilyen tünet vészjelzés, figyelmeztetés, hogy változtatnunk kell magunkon, a külvilággal való kapcsolatunkon.

Más megközelítésben az allergiát a szorongás ekvivalensének tartják (pl. érdekes módon egybeesik a szorongásos betegségek, valamint az allergiás tünetek számának nagymértékű szaporodása).

Az allergiás személyiségtípusra több, gyakran fellelhető jellemzőt is találtak

  • az agresszió kifejezésének képtelensége
  • túlérzékenység
  • hajlam a függő, szimbiotikus kapcsolatokra.

Szintén mások a hátterében az anya-gyermek kapcsolat sajátos kötődési problémáit látják. Néhány kutató feltételezte, hogy az allergiás tünetegyüttes egyfajta túlvédekezés, szimbolikusan is: a beteg elfojt bizonyos tudattartalmakat, a problémákat a tudatalattijába gyömöszölve védekezik, nem akar szembenézni ezekkel. A védekezés tehát nem az allergénnek szól elsősorban, csupán áttevődik rá.

Pszichoterápiás kezelésére is sokféle lehetőség van. Az egyik, pl. új alkalmazkodási módok kialakítása, rugalmasabb viszonyulás a környezethez, hatékonyabb konfliktus-megoldás. Ehhez kapcsolódhat egyfajta attitűdváltás. Ez azt jelenti, hogy a beteg megtanulja másképp szemlélni azt, ami megbetegítő hatással volt rá (az alapproblémát), s megtanul kezelni bizonyos helyzeteket - ezáltal szintén más lesz az önmagához vagy a környezetéhez való viszonyulása. Más gyógyító technikák a személyiség lényegi, tartós, kedvezőbb átrendeződését segítik elő. A tünetek enyhüléséhez járulhatnak hozzá különböző relaxációs, vizualizációs gyakorlatok - ezek a test és a lélek kapcsolatát, egyensúlyát, kommunikációját segítik elő. VIII./8., 2000. Augusztus

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!