Ha egy anya azt mondja, nem ilyen szokott lenni a gyereke, azt még az orvosok is komolyan veszik

Az édesanyák ismerik legjobban a kisbabáikat. Ha azt mondják, hogy „nem ilyen szokott lenni” a baba, azt még az orvosok is komolyan veszik – hívta fel a figyelmet a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA).

Egy 11 hónapos gyermekhez riasztották a napokban a gyermekmentőket. A kicsinek egy komplikált, veszélyesebb típusú, magától nem szűnő lázgörcse volt. Amikor kiértek a helyszínre, a beteget nagyon sápadtnak látták, erőteljes remegést produkált, bőre pedig márványozott volt – derült ki a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) közelmúltban megosztott videójából.

A mentők és az orvosok is bíznak az anyai megérzésben

Ha a szülő, főleg az édesanya azt mondja, hogy nem tetszik neki ez a gyerek, mert nem így szokott viselkedni, azt mindig komolyan kell venni, hiszen ő látja nap mint nap a gyermeket, és a legapróbb jelekből is meg tudja ítélni, hogy itt valami szokatlannal állunk szemben”

– mondta el a videóban dr. Tejeda Dániel mentőorvos.

Mi vár egy babára komplikált lázgörcs után?

Lezajlott görcsrohamot követően, az alapos fizikális vizsgálat és kikérdezés után laborvizsgálatokra mindenképpen szükség van. Majd egy legalább 24 órás megfigyelés is indokolt a sürgősségi osztályon – közölte a szakértő.

„Kétszer került lázgörcs miatt kórházba a kisfiam”
Az arra hajlamos kisgyermekeknél viszonylag gyakran előfordulhat lázroham vagy lázgörcs, amire ijesztő tünetek figyelmeztethetnek. Mutatjuk, mit tehetsz ilyenkor, és mikor van szükség orvosi segítségre.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!