Neuropathia centrum nyílt Szegeden

A diabéteszes neuropathia a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövődménye, amely mintegy 150 ezer cukorbeteget érint. Mivel ez a tünetegyüttes érzékelési zavarokat is okoz, a betegek sokszor túl későn vesznek tudomást a problémáról, holott a késői felismerés akár lábamputációhoz is vezethet. Ezért bír óriási jelentőséggel a rendszeres szűrés és a pontos diagnózis, amelyre eddig elsősorban a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján tizenkét éve működő, országos feladatokat ellátó Neuropathia Központban volt lehetőség. Most - a Wörwag Pharma szakmai és anyagi támogatásával - a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján is megnyílt a Szegedi Diabeteses Neuropathia Centrum.

A Dél-Magyarországi Neuropathia Központ

A szenzoros és autonóm neuropathia diagnosztizálására alkalmas centrum Csongrád megye mellett ellátja Dél-Magyarország, elsősorban Békés és Bács-Kiskun megye lakosságát, így további, közel másfél millió ember számára nyílik lehetőség e súlyos idegrendszeri szövődmény szűrésére és kezelésére.

A szegedi centrum, dr. Lengyel Csaba és dr. Várkonyi Tamás vezetésével, keddi és szerdai napokon, 14.00 és 16.00 óra között, a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikáján (6720, Szeged, Korányi fasor 8.) fogadja a betegeket. A vizsgálatra jelentkezés előjegyzés alapján, a 06-62/544-999-es telefonszámon történik.

Miért fontos a szűrés?

A korai diagnózis és az időben megindított kezelés azért is fontos, mert remélhetően csökkenteni fogja a diabéteszes neuropathia miatt végzett lábamputációk számát. A diabéteszes neuropathia a cukorbetegek mintegy 30 százalékát érinti, vagyis hazánkban legalább 150 ezer embert. A neuropathiának három típusát különböztetjük meg: a motoros (motoros idegeket érintő) neuropathiát, az autonóm neuropathiát, amely a vegetatív (akaratunktól független) idegrendszert károsítja, és a szenzoros (érzőidegeket érintő) neuropáthiát.

Az autonóm neuropathia károsíthatja a szív- és érrendszeri, gyomor-bélrendszeri és a szexuális funkciókat, valamint a verejtékképző rendszert. Az autonóm neuropathiában szenvedő cukorbetegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint általában, a neuropathia-mentes cukorbetegek között.

A szenzoros neuropathia következtében a betegek természetes érzékelési képessége csökken vagy teljesen kiesik, ugyanakkor sokszor ok nélküli érzéseket (fájdalmat, érzészavart, zsibbadást) tapasztalnak. A neuropathia a lábamputációk 85 százalékáért tehető felelőssé, ami Magyarországon jelenleg évi 2000-3000 amputált lábat jelent. Ezek túlnyomó többsége megelőzhető volna, ha időben diagnosztizálnák és kezelni kezdenék a betegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!