Alig lehet időpontot kapni ultrahangra – íme, az egészségügyi államtitkár válasza

Ezért nehezebb időpontot foglalni ultrahangra, mint CT- vagy MR-vizsgálatra az államtitkár szerint.


Már október közepén jelentek meg hírek arról, hogy alig lehet időpontot kapni ultrahang-vizsgálatra. Sőt, a Váci Jávorszky Ödön Kórházban órákig álltak sorban az emberek, mert csak személyesen volt esélyük a foglalásra. És bár 2023 óta működik a Járóbeteg Irányítási Rendszer, amelynek az volna a célja, hogy online és telefonon is tudjunk időpontot foglalni, nem feltétlen van szabad hely belátható időn belül. Illetve az is gyakori élménye a pácienseknek, hogy a megadott telefonszámokat egyszerűen fel sem veszi senki – így az ember kénytelen személyesen elmenni azért, hogy egyszer személyesen megvizsgálják, amivel tulajdonképpen szürreálissá és kissé értelmetlenné válik az a folyamat, amit pont a felesleges körök kiküszöbölésére találtak ki.

váróterem kórház
Illusztráció: Getty Images

Az említett intézmény azzal védekezett, hogy felújítják a szakrendelőt, illetve több száz időpontot osztottak ki fél nap alatt, így a torlódás csak átmeneti. Ám az RTL Híradó próbaképpen ellenőrzést tartott, és a riporter azt tapasztalta, hogy Budapesten egyáltalán nincs szabad időpont felnőttek ultrahangvizsgálatára az online időpontfoglaló rendszerben. Vagyis vagy másik városba utazunk és arra is várhatunk, vagy több tízezer forintot kifizetünk magánellátásban.

„Az ultrahang szűk keresztmetszetbe esik, mert miközben a CT- és MR-vizsgálatok képanyagát lehet otthonról is leletezni, addig az ultrahanghoz személyes jelenlétre van szükség, az orvosnak ott kell lennie a beteggel vizsgálatkor” – magyarázta a helyzetet Takács Péter egészségügyi államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában. „Nem most kulminálódott ez a szituáció, mármint hogy az ultrahangra személyes jelenlét szükséges az orvosok részéről és azt nem lehet olyan egyszerűen távból megoldani” – tette hozzá, és azt javasolta, aki csak teheti, frissítse az EgészségAblak alkalmazást, ahol szerinte egyszerűbb ez a folyamat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!