A stroke-ról másképpen (3)

Az afázia a beszéd, az írás vagy a szavak megértésének, illetve létrehozásának károsodott képessége vagy megszűnése.

Az afáziás beteg az agyi károsodás következtében részben vagy teljesen elveszíti a beszédkézségét, azaz nem tudja a gondolatait szavakban vagy írásban kifejezni, illetve nem érti mások beszédét.

Testünk jobb oldalát a bal, a bal oldalát pedig a jobb agyfélteke vezérli. A beszédmegértésben, a szavak leírásában, az írott szavak megértésében, a számolásban szerepet játszó területek a bal agyféltekében helyezkednek el. Így a bal féltekében bekövetkező agyi katasztrófa az esetek jelentős részében beszédzavarhoz vezet. A beszédközpont általában mind a jobb, mind pedig a balkezeseknél a bal féltekében van, de egyes balkezeseknél előfordulhat, hogy ez a központ a jobb félteke vagy a jobb és a bal félteke között helyezkedik el.

Az 1860-as években egy francia orvos, Paul Broca egy beszédképtelen beteg felboncolt agyát vizsgálta és megállapította, hogy a bal félteke homloklebenyének oldalán lévő terület sérülése expresszív, vagyis motoros afáziához vezet.

Az e területen (Broca-terület) sérült betegeknek nehézséget jelent a szavak helyes kiejtése. Beszédük értelmes lehet, de a mellékneveket, kötőszókat, határozószókat sokszor elhagyják, beszédük lassú és nehézkes, ennek ellenére mind az írott, mind a beszélt nyelvet megértik.

Karl Wernicke német kutató több mint egy évtizeddel a Broca-vizsgálatok után felismerte, hogy a bal féltekében a halántéklebeny bizonyos sérülése receptív, azaz szenzoros afáziához vezet. A Wernicke-területen sérült egyének nem képesek a szavak megértésére, hallják a beszédet, de a szavak jelentését nem értik. A szavak helyes kiejtése általában nem okoz gondot számukra, de beszédük értelmetlen.

E vizsgálatok jelentősek voltak a beszédzavar kutatásában. A mai napig folyamatosan próbálják teljesen feltérképezni az emberi agyat. Ma már sokkal több ismerettel rendelkezünk a különböző agyterületekről és azok funkcióiról, így azokat a sérüléseket is ismerjük, amelyek beszédzavarhoz vezetnek. E kutatások alapján a motoros és a szenzoros afáziának több típusát különböztetjük meg.

A stroke-on átesett, beszédzavarral is küszködő betegeknek épp olyan fontos a beszéd gyakorlása, mint a rendszeres mozgás. Az, hogy a beteg mely afáziatípusba sorolható, a kezelőorvos, logopédus állapítja meg.

Tapasztalataim szerint a kórházakban nem fordítanak elég figyelmet e problémára, ezért ha kétségeink vannak, akkor magunk is meggyőződhetünk arról, hogy a betegnek a beszédértéssel, a beszédformálással vannak-e nehézségei vagy mindkettő (globális afázia) gondot okoz a számára.

Ha a beszédértést vizsgáljuk, pl. kérjük meg a beteget, hogy emelje fel valamelyik karját vagy nyisson ki egy könyvet az általunk megadott oldalon. Televíziónézés, rádióhallgatás közben is figyeljük őt, ha nem érti az ott elhangzottakat, nem tudja élvezni a műsort.

A beszéd gyakorlással folyamatosan javítható, a javulás lassú folyamat, de eredményes lehet, ha a hozzátartozók, a családtagok bevonják a beteget beszélgetéseikbe, de külön is sok foglalkozást és türelmet igényel a beszédkézség javítása. Ha ezt a család nem tudja megoldani, feltétlenül szükséges logopédus segítségét igénybe venni. IX. évf./12.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!