Kórházi ápolókra támadt egy részeg Bács-Kiskun megyében

A férfi egy strand büféjében garázdálkodott, majd a rendőri intézkedést követő kórházi ellátása során a szakápolókat bántalmazta.

A budapesti férfi tavaly januárban egy Bács-Kiskun megyei élményfürdő büféjében italozott. Egy idő után összefüggéstelenül kiabálni kezdett, majd agresszívan, szidalmak közepette követelte a kiszolgálótól, engedje meg neki, hogy elszívjon egy marihuánás cigarettát. Ehhez a zsebében ott lapult egy kisebb csomag marihuána és az annak fogyasztásához szükséges őrlő is. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteki közleménye szerint egy, a büfében dolgozó férfi megpróbálta megnyugtatni a férfit, amikor azonban elővette a telefonját, hogy segítséget hívjon, az őrjöngő vendég ököllel mellbe vágta.

Ezt követően többször is rátámadt a dolgozóra, az így kialakult dulakodás során azonban a földre került. Az időközben a helyszínre érkező kiskunhalasi rendőrök véget vetettek a garázdaságnak, illetve megtalálták a kábítószert a férfi fürdőköpenyében. Az ittas vendéget ezután kórházba szállították. Ott azonban továbbra is agresszívan ellenálláva akadályozta az ellátást. Az egyik ápolónőt fejen rúgta, egy férfi szakápolót pedig mellkason rúgott, aki hanyatt esve a fejét egy ajtókeretbe ütötte, és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az erőszaknak újfent csak a rendőri beavatkozás tudott véget vetni.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, kábítószer-birtoklás, valamint garázdaság vétségével vádolja. Vele szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kábítószert és az őrlőt el kell kobozni. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!