Az adósságrendezés sem elég a kórházak minden számlájára

Összesen 90 milliárd forintot fordít a kormány az állami kórházak és az alapítványi egyetemek kórházainak adósságrendezésére, amelyeknek azonban így is tetemes adósságállománya maradhat az év végére.

Az állami kórházak és az alapítványi egyetemek adóssága 71 százalékának a kifizetésére adott forrást a magyar állam – írja a Népszava Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárának gyorselemzése alapján. Rásky szerint a 90 milliárd kifizetése után is még csaknem 36 milliárdos adósság marad hátra, januárra pedig ez ismét elérheti az 50 milliárd forintot. November végén ugyanis óvatos becslések szerint az egészségügyi intézmények – beleértve az alapítványi fenntartású orvosi egyetemeket is – tartozása mintegy 120-130 milliárd forintra tehető.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által kedden közzétett adatokból kiderül, hogy az egyes kórházak nagyon eltérő mértékű állami támogatásra számíthatnak adósságaik rendezéséhez. A Szent Imre kórház például tartozásai 95 százalékát tudja majd kifizetni a kapott összegből, miközben a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház csupán számlái alig több mint 25 százalékát. A nagy egyetemi kórházak körül a 11,2 milliárdos tartozást felhalmozó Debreceni Egyetem kapja a legnagyobb állami támogatást, 8 milliárd forintot.

Az adósságrendezésről megjelent kormányrendelet azt is szigorúan megszabja, hogy a kórházak mely adósságaikra és milyen sorrendben használhatják fel a támogatást. Elsőként a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos lejárt tartozásokat kell kiegyenlíteni, amit aztán a büntetés-végrehajtási szervezeteknél felhalmozódott számlák rendezése követ. „Miközben a szolgáltatók az augusztusig elvégzett szolgáltatásokból összejött adósságaikat rendezhetik, az erre szánt pénz nagy része gyakorlatilag visszakerül az állam zsebébe, és a beszállítók most is a sor végére kerültek” – idézi a Népszava cikke Rásky Lászlót.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!