Emelkedik az influenzagyanús esetek száma

Több mint négyezren fordultak orvoshoz az idei év első teljes hetében Magyarországon influenzaszerű panaszokkal. A járványküszöböt ezzel együtt még nem közelíti meg a megbetegedések száma.

COVID-19, influenza vagy nátha: mire utalhatnak a tünetek? Részletek itt.

A háziorvosok jelentésein alapuló becslések alapján január 4. és 10. között összesen 4100 beteg kért segítséget influenzaszerű tünetei miatt az országban - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) figyelőszolgálatának legfrissebb közleményéből . A megelőző, december 28. és január 3. közötti, négy munkanapos héten még csak 2200 esetről számoltak be az alapellátásban. A legtöbb beteget népességszámhoz viszonyítva most Pest, Heves és Fejér megyében regisztrálták, míg Nógrád, Csongrád-Csanád és Veszprém megyében a legkevesebbet.

Egyelőre nem éri el a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma
Egyelőre nem éri el a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Fotó: Getty Images

Ami a korcsoportonkénti megoszlást illeti, a betegek 34,9 százaléka a 15 és 34 éves korosztályból került ki. A 14 éven aluli gyermekek aránya 14,1 százalék, a 35-59 éves felnőtteké 32,9 százalék, míg a 60 éven felüli betegeké 18,1 százalék az összes eset között.

Az első héten összesen hat betegtől levett minta érkezett az NNK laboratóriumába, de az ezeken elvégzett vizsgálatok nem mutatták ki influenzavírus jelenlétét. Szintén nem érkezett jelentés pozitív eredményről a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálatok kapcsán. Ezen felül influenzaszerű megbetegedések halmozódását sem jelentették sehonnan az év első hetében.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!