Olaszországban még marad a maszkviselés

Olaszországban meghosszabbították a maszk használatát a tömegközlekedésben, kivéve a repülőket.

Továbbra sem oldották fel a maszk használatát a tömegközlekedésben, csütörtöktől ez alól kivételt csak a repülőgépek jelentenek - rendelte el az olasz egészségügyi tárca szerda este. A kormány június közepétől ígérte a még hatályos  járványkorlátozások eltörlését, az utolsó napon azonban mégsem engedélyezte a mostanáig kötelező maszkhasználat teljes feloldását.

Kánikulában egyre kellemetlenebb viselet a maszk

Roberto Speranza egészségügyi miniszter rendelkezése szerint szeptember 30-ig továbbra is viselni kell az FFP2 típusú maszkot a tömegközlekedésben, tehát a városi buszokon éppúgy, mint a vonatokon vagy hajókon. A maszkhasználat meghosszabbítása nem nyerte el a közvélemény tetszését, mivel a gyakran légkondicionálás nélküli buszokon, metrókon, vonatokon az FFP2-maszk nehezen viselhető a kánikulában.

maszk, maszkviselés
Az olasz tömegközlekedésen továbbra is kötelező a maszk. Fotó: Getty Images

Kivételt egyedül a repülőterek és az Olaszországból induló vagy oda érkező repülők jelentenek, ahol csütörtöktől nem kell viselni maszkot. Ezzel az intézkedéssel Róma alkalmazkodott az Európai Unió többi országában már korábban bevezetett oldáshoz. Nem kötelező többé a maszk használata a mozikban, színházakban és a zárt sportcsarnokokban, ahogyan az oktatásban sem, de az egészségügyi tárca azt tanácsolta, hogy a jövő héten kezdődő érettségi vizsgákon tanárok és diákok is viseljék. Továbbra is kötelező a maszk a kórházakban, más egészségügyi intézetekben, idősotthonokban.

Mától azonban megszűnt az ötven év felettiek oltási kötelezettsége, amit februárban vezettek be. A mostanáig oltás nélküli ötven év felettiek között az utóbbi hónapokban 2,4 millió személyt bírságoltak meg egyszeri száz euróval. Szerdán több mint 31 ezer új beteget szűrtek ki, és 48 beteg halt meg. Az utóbbi egy héten majdnem harminc százalékkal nőtt a napi esetszám, és lassan, de fokozatosan ismét emelkedik a kórházban kezelt betegek száma. A Nemzeti Kutatási Központ  (CNR) előrejelzései szerint az Omikron 5 - vírusvariáns terjedése augusztusban tetőzik. A fertőzöttek között van az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza is, aki házi karanténban betegeskedik.

A COVID-19 egyik európai gócpontjaként ismert Lombardiában viszont szerda volt az első nap 2022-ben, amikor egy beteg sem halt meg. Olaszországban több mint 600 ezer az aktív betegek száma, több mint négyezren vannak kórházban, majdnem százkilencvenen intenzív osztályon.  

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Általában sok napsütés és száraz idő várható a nappali gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de délelőtt az Északnyugat-Dunántúlon a vastagabb fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, esetleg takarhatja a napot. Csapadék nem valószínű. Hazánk délkeleti felén megélénkülhet a délnyugati, nyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással ma sem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra