Meddig viselhetjük az FFP2-es maszkot?

A koronavírus omikron variánsa elleni védekezéshez szakértők szerint már nem elég, ha zárt térben egyszerű textilmaszkot viselünk. De meddig hordhatunk egy FFP2-es maszkot, és honnan tudjuk, mikor jött el az idő, hogy eldobjuk azt?

Sokan még mindig a szájukat és orrukat lazán takaró textilmaszkot hordanak zárt, nyilvános térben. Tény, hogy a szövetmaszkok olcsók - még akkor is, ha nem mi varrjuk, hanem vásároljuk ezeket -, és mivel könnyen tisztíthatók, sokáig újrahasználhatók. Ugyanakkor, ahogy arra szakértők is felhívták a figyelmet , az új koronavírus delta változatánál fertőzőképesebb, ezért jóval gyorsabban terjedő omikron variáns ellen szinte egyáltalán nem védenek, mert nem igazán szűrik ki a levegőben szálló és terjedő vírusrészecskéket. E célra a szakszerűen rögzített - arcra tökéletesen illeszkedő, orrot és szájat fedő FFP2-es (KN95-ös, vagy N95-ös) és FFP3-as maszkok a legalkalmasabbak. Előbbiek megfelelően viselve a levegőben lévő, 0,3 mikronnál nagyobb részecskék akár 95 százalékát is ki tudják szűrni.

FFP2-es maszk
Nem mindegy, hol és milyen körülmények között tároljuk és "fertőtlenítjük" a már használt FFP2-es maszkokat. Fotó: Getty Images

A járvány első hullámában nehezen lehetett részecskeszűrő félálarcokhoz (FFP1-es, FFP2-es, FFP3-as maszkokhoz) jutni, mert nagyobb volt a kereslet ezekre, mint a kínálat, ezért igen drágák voltak - egy FFP2-es maszk több ezer forintba került. A beszerzési nehézségek és a borsos ár mellett sokak szemében az sem növelte e maszkok népszerűségét, hogy néhány óra alatt elhasználtnak minősültek - kezdetben 4-8 órányi viselést javasoltak a szakemberek -, kimosni pedig nem lehet ezeket. Mára azonban a maszkviseléssel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatoknak köszönhetően e téren is változott a helyzet.

Négy óra, vagy negyven?

"Én egy hétig hordok egy FFP2-es maszkot" - mesélte a CNN-nek Linsey Marr, a Virginia Tech civil és környezetmérnöki tanszékének professzora. Hozzátette: az FFP2-es maszkok anyaga és részecskeszűrő-képessége rendeltetésszerű használat esetén - vagyis ha nem dörzsölgetjük, nem lyukasztjuk ki - egy darabig nem romlik jelentősen. Véleménye szerint ehhez az kell, hogy több napot töltsünk nagyon szennyezett levegőjű környezetben. A jelenlegi álláspont szerint egy átlagember - tehát nem egy fertőzésveszély szempontjából nagyobb kockázatnak kitett egészségügyi dolgozó - esetében egy FFP2-es maszk "élettartama" optimális esetben körülbelül 40 óra is lehet. Annak ellenére, hogy "ezek elvileg egyszer használatosak, mert orvosi maszknak minősülnek" - erről már Erin Bromage, Massachusettsi Egyetem docense beszélt a CNN-nek.

Egyre több tudományos bizonyíték igazolja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa enyhébb megbetegedést okoz, mint a korábbi vírusváltozatok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy veszélytelen lenne.

Jelek, amelyek arra utalnak, hogy eljött a maszkcsere ideje

Természetesen nincs kőbe vésve, hogy mikor "kell" eldobni az FFP2-es maszkot. Marr szerint ennek jól észrevehető jelei vannak. Amikor a maszkot rögzítő pántok kilazulnak, és az már nem takarja az orrot - esetleg lecsúszik -, a külső vagy belső része jól láthatóan és érezhetően szennyezett - a smink is ezt teszi - gyűrött, esetleg sérült, illetve amikor nedves és bebüdösödik, egyértelműen jelzi, hogy ideje megválni tőle. Minél tovább viselünk egy FFP2-es maszkot, annál inkább csökken a hatékonysága: a légáteresztő képessége és az ellenállása - összegezte Marr és Bromage. Az is előfordulhat, hogy a maszk tisztának tűnik, mégis érdemes lecserélni. Például ha azt érezzük, hogy a korábbinál nehezebben kapunk levegőt benne.

Az újrafelhasználás módja

Noha az FFP2-es maszkok anyagösszetételükből adódóan nem moshatók - a vegyszeres víztől és az igénybevételtől sérülnének a polipropilénszálak, amelyek mechanikus és elektrosztatikus gátként felfogják a vírusrészecskéket -, ideig-óráig fertőtleníthetők.

Ahhoz azonban, hogy egy-egy felvétel után újra biztonságosan használhassuk az aktuális darabot, Marr szerint figyelnünk kell rá, hogy ne érintsük a külső részét, kizárólag a széleinél vagy a pántoknál fogva helyezzük fel. "Mindenképpen kerüljük azt a részt, ami közvetlenül az orrunk és a szánk előtt van" - tette hozzá. Néhány órás használat után, amennyiben nem sérült, érdemes a maszkot kitenni a napra - akár az autó műszerfalára. Jelöljünk ki számára egy konkrét helyet, és figyeljünk oda rá, hogy ne kallódjon el. Szakemberek szerint közvetlen napfény hatására, magas hőmérsékleten a vírusrészecskék idővel elpusztulnak . "Sütőbe, vagy mikrohullámú sütőbe viszont soha ne tegyük a maszkot" - figyelmeztet. A fertőtlenítésnek e módja nem tökéletes, nem jelent száz százalékos biztonságot, ezért idővel az így "kezelt" maszkoktól is érdemes megválni.

Bromage szerint bizonyos esetekben akkor is érdemes kidobni azokat, ha még lenne bennük pár órányi "lehetőség". Konkrét esetet is említ: ha például valaki egy irodában dolgozik, és kiderül, hogy a környezetében valaki koronavírusos, mindenképpen ajánlott kidobni a maszkot. Mivel az "elvégezte feladatát, felfogta a vírust", és nem érdemes kockáztatni, hogy a szennyezett maszkot tapogatva esetleg testrészeinkre, vagy használati tárgyakra vigyük át a vírusrészecskéket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.