Koronavírus: újra kinyit az IKEA

A szigorú óvintézkedéseket betartva újra megnyitják az IKEA magyarországi áruházait május 5-én - közölte az áruházlánc szerdán.

Május közepére újranyithatnak a magyarországi vendéglátóhelyek, a fesztiválok ügye ugyanakkor nyárra tolódik. Részletek itt.

Az üzleteiket a koronavírus-járvány miatt március 21-én zárták be, azóta az IKEA csak online értékesítést végzett Magyarországon. A közlemény szerint az érvényes szabályozásnak megfelelően naponta 9 és 15 óra között lesznek nyitva, de egyszerre csak ötszáz vásárló tartózkodhat majd az áruházakban. Számos higiéniai intézkedés mellett, a helyszíni ételfogyasztás szünetel, a játszóházak sem nyitnak ki.

Jesper Brodin, az IKEA-boltok többségét birtokló Ingka Csoport vezetője már április 17-én arról nyilatkozott, hogy terveik szerint májusban megkezdik európai üzleteik újranyitását. Akkor úgy fogalmazott, március óta eladásaik 60 százalékkal estek a koronavírus miatt megcsappant kereslet hatására, ami az üzletek bezárásával párosult. Kitért arra is, március óta az online rendeléseik a duplájára nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!