Koronavírus: újabb 25 halott

Újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig az új koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt. A járvány halottainak száma így egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett. Hongkongi kutatók szerint a megbetegedések száma pedig meghaladhatja a 40 ezret is.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A legfrissebb adatok szerint a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről, közülük 976-nak válságos az állapota. A fertőzésgyanúsak száma pedig csaknem 7 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A járvány gócpontjában, a 11 millió lakosú Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak.

koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, járvány, fertőzés, fertőző betegségek
Védőmaszkot viselő gyalogosok Tokió Sindzsuku nevű városrészében. Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong

Egyre több országban bukkan fel

Magyarország is felkészült a koronavírusra - kattintson!

A vírus azonban már Kína határain túl is felbukkant: többek között Dél-Koreában, Tajvanon, Nepálban, Vietnamban, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Franciaországban és Ausztráliában is felütötte a fejét. A napokban pedig már Németországban is megerősítettek egy megbetegedést, amelyet az új koronavírus okozott. A beteg férfi állapota stabil. Időközben kiderült, hogy Kanadában immár ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Akár 40 ezer beteg is lehet

Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedését - közölték a hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lappangó megbetegedések száma Kínában már a 40 ezret is meghaladhatja. A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai figyelmeztettek a vírus terjedésének gyorsulására is. "Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz" - jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője. Az új vírus lappangási ideje akár két hét is lehet, és a vírus már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.

Egyes becslések szerint a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, és várhatóan áprilisban-májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent. Hatékony közegészségügyi intézkedésekkel azonban csökkenteni lehet a fertőzés terjedésének tempóját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!