Kanyaró: negyed évszázada nem volt ennyi beteg Európában

Megduplázódott, ezzel több mint 25 éves csúcsra emelkedett az európai régióban 2024-ben a kanyarós megbetegedések száma.

Az 53 európai és közép-ázsiai országot magában foglaló régióban tavaly 127 350 kanyarós megfertőződést jelentettek, az érintettek több mint 40 százaléka öt év alatti gyermek volt – derül ki az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) csütörtökön publikált jelentéséből. „A kanyaró visszatért, és ez figyelmeztetés! A beoltottak magas aránya nélkül nincs egészségügyi biztonság” – emelte ki Hans Henri P. Kluge, a WHO európai regionális igazgatója.

kanyarós megbetegedések Európában 1994-2024
Forrás: MTI

A jelentés szerint a koronavírus-járvány alatt visszaesett az immunizáltság lefedettsége, majd 2023-ban és 2024-ben ismét lényegesen nőtt a kanyarós megbetegedések száma. Az oltottsági arány sok országban azóta sem tért vissza a járvány előtti szintre. Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és Romániában az érintett gyermekek kevesebb mint 80 százaléka kapta meg az első adag kanyaró elleni vakcinát 2023-ban, ami jócskán elmarad a pandémia kitörésének megelőzéséhez szükséges 95 százalékos lefedettségi aránytól.

Az európai régióban 2024-ben Románia jelentette a legtöbb, 30 692 kanyarós esetet, amelyet Kazahsztán követett 28 147 megbetegedéssel. A WHO a kanyaróvírust a legfertőzőbbek között tartja számon. A betegség szövődményei között lehet a tüdőgyulladás, az agyvelőgyulladás és a kiszáradás, valamint az immunrendszer is károsodhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!