Már a második gyermek halt meg kanyaróban Texasban

Még egy gyermek halt meg kanyaróban Texasban. Országszerte már több mint 600-an kapták el a betegséget; a legtöbb fertőzött nem kapott oltást.

A második gyerek, egy nyolcéves kislány halt meg a texasi kanyarójárványban. A gyermek nem volt beoltva, nem volt más betegsége. Kórházba a kanyaró szövődményei miatt került, ahol csütörtökön vesztette életét - írja a BBC.

A kanyaró egy egész világon elterjedt, igen ragályos fertőző betegség, amelyre lázas, hurutos bevezető szakasz és az azt követő kiütéses fázis jellemző. A betegségről itt írtunk részletesen.

Összességében ő már a harmadik áldozata járványnak. Péntekig összesen 480 kanyarós beteget diagnosztizáltak Texasban, ami nagy emelkedés, mivel a hét elején még 420 esetről tudtak. Ráadásul már a szomszédos államokban is feltűnt a betegség, országszerte pedig több mint 600 kanyarós esetet tartanak számon. A legtöbb fertőzött nem kapott oltást.

kanyaró Texaa
Teszthelyszín a texasi Seminole-ban február 27-én. Fotó: Getty Images

Februárban egy oltatlan, hatéves kislány volt egy évtizede az első, aki kanyaróban halt meg az Egyesült Államokban. Márciusban pedig egy oltatlan, fertőzött férfi vesztette életét Új-Mexikóban, de nála a halál pontos okát még vizsgálják. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!