Így is elkaphatjuk a trippert

A gonorrheával, más néven tripperrel, nemcsak közösülés útján lehet megfertőződni, hanem csókkal is. Német szakértők azt tanácsolják, hogy legyünk óvatosak a nyelves puszikkal - már csak a többi szexuális kórokozó miatt is.

Az orvosok eddig azt feltételezték, hogy tripperrel csak közösülés vagy orális szex útján lehet megfertőződni. Ausztrál kutatók azonban arra jutottak, hogy ez a nemi betegség a szájon át is terjedhet - tudósít a német focus.de .

Szájon át is fertőzhet a gonokokkusz baktérium.
Szájon át is fertőzhet a gonokokkusz baktérium. Fotó: 123rf

A fertőzést a gonokokkusz baktériumok okozzák, amelyek a húgyutak, nemi szervek, valamint a száj és garat nyálkahártyáját támadják meg. A megfertőződés után néhány napon belül olyan tünetek jelentkeznek, mint például a húgycsőgyulladás. Egy nőnél ezek a gyulladások a medencét is elérhetik és krónikussá is válhatnak. Sőt, néhány esetben olyan szövődmények is előfordulhatnak, mint a vérmérgezés vagy meddőség.

Németországban is nő a számuk

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a gonorrheával fertőzöttek száma világszerte körülbelül 78 millió lehet. Ezzel a trippernek is nevezett betegség a leggyakoribb szexuális úton terjedő kórnak minősül. Németországban egyébként 2001 óta nem kell bejelenteni az újonnan megfertőződötteket. Szászországban azonban, ahol ennek ellenére még mindig él a laborokban a jelentési kötelezettség, azt mutatják az adatok, hogy az elmúlt 8 évben megduplázódott a gonokokkusz baktérium előfordulása.

Tudjon meg többet a gonorrheáról korábbi cikk ünkből!

Magasabb kockázat

A "Sexually Transmitted Infections" című szaklapban publikált tanulmány 3100 homo- és biszexuális férfit kérdezett meg arról, hogy az előző 3 hónapban milyen szexuális szokásokat követtek: csók szex nélkül, szex csók nélkül, vagy szex csókkal együtt. 6 százalékuknak volt gonorrheája a garatüregében, ugyancsak 6-nak az anális területeken, 3 százalékuknál pedig a húgyutakban mutatták ki a fertőzést.

A válaszok kiértékelésénél az derült ki, hogy azoknál a férfiaknál, akik 4 vagy annál több partnert csókoltak meg, 46 százalékkal nagyobb volt a garatüregben kialakuló fertőzés kockázata, mint azoknál, akik csak egyet csókoltak meg, vagy éppen egyet sem. Azok pedig, akik közösültek is, és legalább négy partnerük volt, 81 százalékkal veszélyeztetettebbek, mint akiknek csak egy volt, vagy egy sem.

Véd-e az óvszer és a szájöblítő?

A tanulmány csupán megfigyelésekre hagyatkozik, így a tripper terjedésének valószínűségéről nem közvetít pontos adatokat. Védelmet jelenthet egyébként a kondom és az antibakteriális szájzuhany használata is - ez azonban még vitatott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!