Antibiotikumot csak orvosi utasításra szedjünk

Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenssé válhatnak az antibiotikummal szemben - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója az M1 tévécsatornán.

Oroszi Beatrix elmondta, hogy elősegíti a rezisztencia kialakulását az is, ha nemcsak az egészségügyben, hanem a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben is használnak antibiotikumot gyógyításra, fertőzések megelőzésére, vagy akár a gyorsabb hizlalás érdekében.

baktériumtenyészet

Ezek az antibiotikum-maradványok később fellelhetők a vizekben és bekerülhetnek a szervezetbe az élelmiszereken, húson, tejen, tojáson keresztül is.

Az emberiség története során számos rettenetes járványról és betegségről szóló beszámolót jegyeztek fel. Ezek egy részéért olyan baktériumok voltak felelősek, amelyeket az antibiotikumok felfedezésével kordában lehetett tartani. A mutálódó mikrobák azonban egyre gyakrabban állnak ellen a bevált gyógyszereknek. Az egyszer már száműzött betegségek lassan ismét visszatérhetnek, s ez saját felelőtlenségünk egyenes következménye. Részletek!

A rezisztencia túlzott, vagy nem megfelelő dózisú antibiotikum használat során is kialakulhat - mutatott rá az orvos szakértő. Az őszi-téli tipikus betegségeket, mint a nátha és az influenza , vírusok okozzák, az antibiotikum ezek ellen nem hat, így fölösleges ilyen szereket bevenni.

Elmondta azt is, hogy az ellenálló baktériumok és a szuperbaktériumok egészséges szervezetet nem betegítenek meg általában, jobban fenyegetik a legyengült, krónikus betegségben szenvedőket.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!