Az évtized napkitörése jön hétvégén

A NASA Solar Dynamics Observatory űrszondája a legmagasabb kategóriába sorolt, X-osztályú napkitörést észlelt, a statisztikák szerint 2017 óta ez a legerősebb ilyen dokumentált jelenség ebben a műfajban.

A napkitörések úgynevezett koronakidobódással járnak, ilyenkor a Nap sok millió tonna plazmát köp ki magából – írja a telex. A 2017-es eset például erős geomágneses viharokat okozott, és Dél-Amerikában két órára megbénított minden rádiós kommunikációt és adatátvitelt. De egy napkitörés képes megzavarni minden földi kommunikációs rendszert, műholdak működését, energiahálózatot is.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Most előreláthatólag nem tapasztalunk majd ennyire komoly következményeket, a koronakidobódás nagyja ugyanis elkerüli a Földet. Amit észlelhetünk belőle, az a várakozások szerint vasárnap éri el a bolygót, és a magas északi szélességi fokokon látványos északifény-jelenségekkel jár majd. Hogy Magyarországról is megfigyelhető lesz-e ilyesmi – ahogyan legutóbb novemberben –, egyelőre nem tudni, de van esély rá.



ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!