Jön a vakcina, ami védhet egy ráktípustól?

Az utóbbi hetekben jelentős sikereket értek el az egyik rák elleni vakcina kifejlesztésében.

A rák elleni vakcinán évtizedek óta dolgoznak a kutatók, de eddig nem sok sikert értek el. Most a Moderna által fejlesztett, mRNS-technológiával működő rák elleni vakcinát tesztelték melanomás betegeken, és ez az oltóanyag az első, amely komolyabb eredményt mutatott a betegség ellen – számol be az Index a Bloomberg hírportálon megjelent eredményekről.

melanóma, daganat, rák, vakcina, oltás, ellenanyag
Rosszindulatú melanoma mikroszkópos nézete. Fotó: Getty Images

A vizsgálatba 157 olyan, súlyos rákos megbetegedésben szenvedő pácienst vontak be, akiknek a daganatát korábban már kiműtötték. A decemberben publikált vizsgálati eredményekből az derült ki, hogy azoknál a pácienseknél, akik a vakcinát is megkapták a terápia mellett, 44 százalékkal csökkent a rák kiújulásának, így a páciens halálának az esélye.

Az eredmény komoly előrelépést jelent, bár azt is megjegyezték, hogy sok vizsgálatot igényel még, ha a rák elleni oltóanyagot el akarjuk érni. Az mRNS-vakcinákat kifejlesztő Karikó Katalin szerint a rák elleni oltás azokon a pácienseknek segíthet elsősorban, akiknek csak kevés rákos sejtjük van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!