Fontos kitüntetést vehetett át Karikó Katalin

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszora átvette a Semmelweis Budapest Award elismerést. Az Amerikai Egyesült Államokban élő biológusnak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora adta át a díjat.

"Karikó Katalin felfedezésével emberek millióinak életét menthette meg, és neki köszönhető az is, hogy ma már egy biztonságosabb világban élhetünk, hiszen van fegyverünk a pandémiát okozó Covid-19 vírussal szemben" – emelte ki köszöntőjében Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Mint mondta, az mRNS-alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó kutató eredménye páratlanul sokaknak a legtöbbet adta: gyógyírt a bajban, a védekezés képességét, az egészség és az élet védelmét. Kiemelte azt is, hogy a Karikó Katalin és kollégái által kidolgozott technológiával nemcsak a vírusok ellen, hanem egy sor más betegség ellen is hatékonyan lehet küzdeni. Ez pedig "eddig beláthatatlan távlatokat nyithat a jövőben".

mRNS vakcina, Semmelweis Budapest Award, kitüntetés, Karikó Katalin, Covid19, koronavírus
Karikó Katalin. Fotó: Getty Images

Munkássága az emberiség fejlődését szolgálja

Ferdinandy Péter, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese méltatásában kitért arra, hogy Karikó Katalinhoz több mRNS-technológiához kapcsolódó szabadalom is kötődik. A számos díjjal elismert Karikó Katalin a díj átvételét követően "Egy biológus gondolatai a kutatásról" címmel tartott tudományos előadást az mRNS-technológiáról, annak 1961-es felfedezésétől a Covid-vakcina kifejlesztéséig. Újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy vizsgálják az mRNS-technológia alkalmazhatóságát a daganatos megbetegedések kezelésére.

A Semmelweis Egyetem nagy presztízsű nemzetközi díját, a Semmelweis Budapest Awardot olyan, természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósoknak ítélik oda, akiknek munkássága új utat mutat és az emberiség fejlődését szolgálja. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.