Egyre több rákos gyógyul meg

A rákos betegek gyógyításának eredményessége 2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult Magyarországon, de a lakosság 26 százaléka még mindig valamilyen daganatos megbetegedés következtében hal meg - derül ki az Országos Onkológiai Intézet (OOI) adataiból.

Míg 2004-ben 2285-en haltak meg mellrákban, addig 2013-ban 2194-en, és csökkent a gyomor-, az ajak- és a szájüregrák, valamint a prosztatarák miatti halálozások száma is. A hererákban, a szájüregi rákban és az emlőrákban szenvedők 70 százaléka már teljesen meggyógyítható - mondta Kásler Miklós, az OOI főigazgatója a Világgazdaságnak. A változás többek között az egyre modernebb sugárkezelések, az onkosebészet és az immunterápiás kezelések fejlődésének köszönhető.

daganatos
Egyre jobbak a daganatosok gyógyulási esélyei

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint 2015-ben az összes dagantos betegségre 176,6 milliárd forintot költöttek. Ebből az emlő rosszindulatú daganataival kapcsolatos költségekre 24,9 milliárd, az emésztőszerviekre 33,2 milliárd, míg a nyirok- és vérképzőszervi daganatokkal kapcsolatban 32,8 milliárd forintot költött az egészségbiztosító.

A daganatos betegek csak több szakorvosból álló csoport, úgynevezett onkoteam döntései alapján kezelhetőek. Sok ellátóhelyen ugyanakkor hiányoznak a szakorvosok, akik ehhez kellenek, így lehetőség szerint más kórházakból érkeznek a specialisták. De mi történik, ha nem tud felállni a team? Részletek!

Ugyanakkor a tüdő-, a húgyhólyag- és a hasnyálmirigyrákban elhunytak száma emelkedett - ez derült ki az OOI Világgazdaságnak elküldött adataiból. Az EU-ban a tüdőrák okozta halálozás a férfiak esetében ötödével csökkent, a nők között viszont 72 százalékkal nőtt. Ebben a betegségtípusban Magyarország vezeti a halálozási statisztikát, minden 100 ezer lakosból 89 tüdőrákban hal meg. A második helyen Dánia 72, a harmadik helyen Lengyelország és Hollandia áll 68-68 halálesettel.

Forrás: vg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!