Egy kilégzési teszt alapján megállapítható, van-e valamilyen daganatunk

Izraeli kutatók egy olyan kilégzési teszt kifejlesztésén dolgoznak, amely segítségével nemcsak diagnosztizálható a rákbetegség, de az egyes daganattípusok is elkülöníthetők.

A British Journal of Cancer folyóiratban közzétett előzetes eredmények azt mutatták, hogy a kutatók által kifejlesztett érzékelők képesek voltak megkülönböztetni a tüdő-, emlő-, vastagbél- és prosztatarákot a betegek életkorától, nemétől és életmódjától függetlenül. Az izraeli Technion Műszaki Intézet korábbi kutatásai során kiderült, hogy nagyban különbözik az egészséges emberek és a daganatos betegek lehelete.

Az érzékelő arany nanorészecskék segítségével detektálja az úgynevezett illékony szerves alkotórészeket, amelyek szintje megemelkedik daganatos betegek esetében. A módszer használata korán figyelmeztet a betegségre, még mielőtt a daganat láthatóvá válna a röntgenfelvételeken.

Ezek jelezhetik a daganatos betegséget

"A kutatás megmutatja, hogy az 'elektromos orr' képes megkülönböztetni az egészséges és rákos emberek leheletét, továbbá el tud különíteni egyes daganattípusokat" - mondta el Abraham Kuten professzor, a tanulmány társszerzője. - "Ha sikerül a széles körben végzett vizsgálatok során igazolnunk a kezdeti eredményeket, ez az új módszer a képalkotó eljárásokkal együtt hatékony korai diagnózist tenne lehetővé. Emellett segítségével egyszerűen nyomon lehetne követni a daganatellenes kezelés hatásfokát és korábban lehetne észlelni a tumor kiújulását is."

A vizsgálatban 177 önkéntes vett részt, köztük egészséges emberek és olyanok, akiknél különböző stádiumban volt jelen tüdő-, emlő-, vastagbél- vagy prosztatarák. A daganat növekedése során a sejtek felszíne különböző vegyületeket bocsát ki, az érzékelő ezeket a vegyületet detektálja.

A vizsgálat még gyermekcipőben jár, a további kutatások során nagyobb mintán és még nem diagnosztizált rákbetegeken kell meghatározni a lehelet és a daganatok közötti összefüggés fokát.

"Az eredmények nagyon érdekesek, és azt mutatják, hogy van jövője a kilégzési teszteknek a daganatok diagnosztikájában" - nyilatkozta az AFP-nek Dr. Lesley Walker, a Cancer Research UK jótékonysági szervezet képviselője. "A korai diagnózis és a fejlődő terápia hatására jelentősen visszaszorulhat a halálozási arány."

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!